Teleregény Hruskó Erika tollából

Erika a Route4U Keménymagjának egyik legaktívabb tagja, visszajelzéseivel, kérdéseivel óriási segítség a Route4U csapatnak abban, hogy folyamatosan hasznosabbá tehessük az applikációt.

Era, amellett, hogy lelkes apptesztelő, az Önállóan lakni – közösségben élni csoport tagja és szószólója, jelenleg is szívesen fogadják új tagok – ezúttal budapesti vagy a fővároshoz közel élő mozgássérültek – jelentkezését. Látogasd meg oldalukat, és tudj meg többet a kezdeményezésről!

Erikáék július végén Hajdúszoboszlóra indultak egy kis kikapcsolódásra a kánikulában,

következzen igazán kalandosra sikerült útjuk humorosan tálalva, a saját tollából:

0.nap, az indulás napja:

“Eljött a várva várt szerdai nap. Mivel 5:34-kor indul a buszunk a mi megállónkból, ezért nekünk fel kell kelni 4.00-kor, hogy elkészüljünk. Ugyanis egy csomó mindent csak reggel tudunk eltenni. Úgy, mint két kispárna, mert az összecsontosodott ízületeimet nem tudom akárhová tenni, mindenfelé ki kell pócolni. Így mindig viszünk magunkkal plusz két párnát itthonról. Aztán elektromos kerekesszék töltője. Nehogy már ne mehessek annyit, amennyit szeretném. Ez már ugyan kisebb, könnyebb, mint az első, magyar kerekesszékemé volt, de még így is foglal helyet. Végül van még egy kütyüm, a légzésrásegítőm. Ezt nem az alapbetegségem miatt kell viselnem. Ezzel a problémával sokan küzdenek, ez az alvási apnoé. Ezen elgondolkodtam, hogy elvigyem-e három napra illetve éjszakára, de könnyebb az éjszakám, ha használom. Van hozzá párásító, ami desztillált vízzel működik, na azt itthon hagytuk.

A Nyugatiba, ahogy kiértünk, már vártak is rám a jegykezelők, merthogy ezt a csoda cseh kocsiba beépített emelőt ők működtethetik. Na, ekkorra nekem már egybe a gyomrom, mert ezektől én mindig félek. Akik tervezték szerintem fényképről láttak elektromos kerekesszéket. Ugyanis 68 cm méter széles a járművem, ez az emelő szerkezet meg kb. 70. Meg ugye a levegőben lógok egy platnin. Ezekkel a szerkezetekkel sokszor van baj. Na, persze, ez most sem volt másképp. Nem kapott feszültséget. A kalajok szaladgáltak a főkapcsoló és a herkentyű között, de csak nem akart életre kelni. Aztán mégiscsak lett egy szikra, egy kóbor áram és beindult. Aztán meg nem tudták eléggé kinyitni, hogy vmi érzékelő érezze, hogy ki van nyitva és engedélyezheti a leemelést. Aztán csak kifeszegették és lejött értem. Kicsit csámpásan állt, a vonat mellett, alig bírtam felszállni rá. Beemelt. Huh, első kör rendben. Megyünk a fülkénkhez, mert ez fülkés, ülnek benn. Három ülőhely volt, kettőn ültek. A pénztáros nem tudja melyik a mozgi kabin helye. Így már volt olyan, hogy eladták a mi helyeinket, mert akkor csapattal voltunk kirándulni.

Jegyvizsgáló mondja, Cegléden lesz másik mozgássérült utas, aki Szolnokig megy. Na, neki már nem működött ez a csoda cseh emelő. Azonban Ceglédnek és Szolnoknak is van kézi emelője. Ő jól járt. Szolnokon álltunk vagy 20-25 percet, mert próbálták megszerelni a liftet. Nem sikerült. Na innen jött az egybegyomor, szédülés, idegeskedés. A kalauzok föl-alá szaladgáltak telefonnal a fülükön. Hol azt kérdezték le tudok-e menni lábon, ha segítenek, hol azt hány kiló a járművem. Püspökladányban váltottak a jegyvizsgálók, újabb két ember. Egyből jöttek megnyugtatni, hogy tudnak a problémáról, rajta vannak az ügyön. Végig ott maradtak az ajtónk előtt, míg be nem értünk Hajdúszoboszlóra. Megérkeztünk, jó 20-25 perc késéssel. Nekem itt már a bőgés szorongatta a torkom. Ugyanis fordult már olyan elő, hogy taxiba begyömöszölték az elektromosomat és letörték a joystikomat, azaz a járművem vezérlő egységét. Szóval mikor le/fel akarnak emelni mindig ez ugrik be, plusz az, hogy járművestől együtt 160 kg vagyok.

A vagonok meg ugye jó magasan vannak, váll felett, szóval nem kis távolságot kell leemelni, megtartani. Fogni sem túl nagy felületen lehet, mert sok rajta a lejáró tartozék, aminél fogva nem tudnak emelni. Így fordultam ki a kabinból, hogy majdnem bőgtem. Mikor kiérek az emelőgéphez, ott áll olyan 6-8 jól megtermett cigány ember. Mondják : „ne féljek, majd ők leemelnek engem, nézzen ránk.” Ekkor néztem meg, ott álltak sorfalat nekem, még a nők is, hogy levegyenek, ha nem működik a szerkezet. Na, itt már nem csak az ideg miatt bőgtem majdnem, hanem a meghatottságtól is. Alig bírtam kinyögni, hogy köszönöm előre is.

A szerkezet az új jegyvizsgálóknak sikerült szinte azonnal életre kelteni és géppel tettek le.
Mint kiderült, nem mindegy milyen sorrendben kapcsolgatják a kapcsolókat… Amikor elment mellőlünk a vonat és a peronon senki nem volt ott, akkor eredtek el a könnyeim csendben folytak. Ekkor volt 9.10. Még jó, hogy 9.20-kor van az a helyi járatos busz, ami alacsonypadlós nekem.

Természetesen a buszmegálló nem volt akadálymentes, de ezen nem lepődök meg, itt a nagy Budapesten is hányszor előfordul. Az viszont picit aggasztott, hogy szűk volt a szélessége. Mindegy, lényeg, lesz alacsonypadlós busz. Busz megérkezik, sofőr jön, sajnos nem nyílik a rámpája, de majd megoldjuk beemeljük. Na, ekkor hangosan kicsúszott a számon, hogy ez a megoldások napja. Kértem, billentse akkor meg az egész buszt, hogy a padlója közelebb legyen. Sikerült neki. A dupla fellépő, mert ugye előbb a buszmegállóba kellett feljutni, s onnan azonnal a buszba, megoldódott. Buszon voltunk. 10-15 perc és szállodánk közelében vagyunk.

Teleregényem folytatódik:

Még 10 óra sem volt, és mi már a szállodánknál voltunk. Megkérdeztük, hogy letehetnénk-e kettőig a táskáinkat. Azonnal megengedték. Így már táskátlanul visszaindultunk barangolni. Kicsit kihalt volt, alig volt nyitva még bármi is. Ez Hajdúszoboszlónak egy rövidke kis belvárosi szakasza. Egy sétány és a fürdő előtti parkot foglalja magába. Szerintem 600-800 méternél nincs több. Hamar bejártuk, pedig még vásároltunk is. Egy-két hot-dogos, hamburgeres, kebabos volt nyitva, de azokat nyilvánosan nem tudom enni. Azt hazahozzuk és apró kicsi falatkákra szétcincáljuk és úgy tudom megenni. Étteremből alig volt nyitva, de találtunk, így beültünk. Mondták még nincs kész az étel várjunk. Voltak napellenzők, járt egy kicsit a levegő, így elücsörögtünk egy pohár üdítő mellett. Én már farkas éhes voltam, rendeltünk egy krémest. Szerencsére az volt. Házi krémes, szép, fini. Megküzdöttem vele, de megérte. Délben odajött a pincér, hogy ne haragudjunk, de a fritőzt épp szerelik, még mindig nem tudnak főzni. Azért egy óra körül már meg is kaptuk az ebédünket. Mindegy, a szállodát úgy sem tudtuk elfoglalni.

Mire megebédeltünk, már mehettünk a szállásunkra. Kértünk segítséget a táskák felcipeléséhez. Nagyon kedves volt, Mihálynak hívták a londíner fiút. Nem csak kedves, de még helyes is volt  Ha már felhozta a táskáinkat, gyorsan el is kaptam egy szoba átrendezésre. Mert a volt férjemmel, Péterrel mentünk nyaralni, mert most Ő a legfőbb segítőm. Péter nem lát. Ugyan át tudtuk volna ketten is rendezni, de sokkal gyorsabb és energiatakarékosabb volt megkérni. Kicsit szűköske volt a szoba, de berendezkedtünk, felkapcsolta nekünk a légkondit. Mint már említettem minden végtagomat alá/főlé/mellé ki kell támasztani. Így körbe néztünk, hogy milyen kis-nagy párnák, takarók, türülközők vannak. Konstatáltuk, hogy elég sok minden van, tudunk csinálni támaszokat. Mivel korán keltünk, én le is dőltem aludni, bár sosem szoktam délután. Míg én aludtam, Péter elment fürdeni.

Az ebédlőbe újabb csoda lépcsőnjáró lift vitt fel. Szerencsére ez a kütyü működött. Igaz úgy rázott, azt hittem egyszer ledob, de felvitt. Ahogy beértünk az ebédlőbe, máris kivettek egy széket egy asztalnál, pincér azonnal mondta mik közül választhatunk. Svédasztalos volt az ellátás, oda sem kellett mennünk. Volt, hogy egyszerre ketten segédkeztek. Kicsit zavaró volt, hogy ennyien foglalkoznak velünk. Mikor lecsendesedtek a pincérek körülöttünk és már eszegettünk, egy bácsi, a vendégek közül odajött, hogy segít nekem enni. Persze nem fogadtam el segítségét, mert ezt még tudok egyedül, de megható volt kedvessége. Miután megvacsiztunk, lépcsőnjáró liften le. Persze, hogy nem ment egyszerűen. Nem vitt le teljesen, így nem nyitotta ki a korlátait. Szerencsére a pincérek vagy a recepciós tudta mi baja. Kicsit nehéz neki a járművem, nem áll egyenesen a platni alattam, meg kell emelni, velem együtt, hogy egyenes legyen.

Miután kiszabadultam a lift fogságából, kimentünk a sétáló utcába, és láss csodát. Akkora élet volt odakint. Minden nyitva, kismillió ember, lépni sem tudunk. Ahol ebédeltünk, élő zene, disco ment. Három étteremmel arrébb, szintén élő zenében mulatós. A fő utcán lovas kocsi, hintó. Átmegyünk a kereszteződésen, indián árulja cuccait illetve a felesége és a 12 éves forma lánya is velük. Indiánunk beöltözve élőzenét játszik. Kicsit álltunk előtte, hallgattuk a zenét, ami messzi földekre repített. Csilingelve begurul a gumikerekű városnéző kisvonat. A fenekén meglátom a mozgássérült jelet. Juhhéj, akadálymentes, holnap kipróbáljuk. Itt nem mentünk tovább, mert hosszú volt a nap. Visszamentünk a kavalkádon át a szállodánkba. Vízbe ugyan nem jutottam még ma, de így is jó volt ez a város. Izgatottan vártam a következő napot, hogy mehessek vízbe.

Második nap picit tovább aludtunk,

mert hosszú hetek állnak mögöttünk. Reggeli 7.00-10.00-ig van. Na, ma reggel nem nyüzsögtek körbe a pincérek. Kétszer kellett segítséget kérni, hogy segítsenek begyűjteni a svédasztalos rendszerbe kirakott reggelit. Későn reggeliztünk meg, így a délelőttöt a légkondicionált szobánkban töltöttünk.

A munkámból kifolyólag az egész országban vannak kollégáim. Három Debrecenben dolgozó asszisztenssel megbeszéltük, hogy meglátogatnak. Egy másik barátnőm pedig szintén itt lakik. Mindenkinek hoztunk egy kis meglepit. Azokat csak elraktuk az utazó táskába, de nem állítottuk össze. Most délelőtt átnéztük, leszedegettük az árakat, elrendeztük, előkészítettük átadási formába. Picit még molyoltunk és korán, az elsők között elmentünk ebédelni. Közben a lefolyónkat is megcsinálták, haj volt benne nem kevés, attól volt eldugulva. Lépcsőnjáró lift produkálta a szokásosat, rázott, mint aki le akar dobni. Most az a pincér volt, Imrének hívják, aki előző este olyan segítőkész volt. Ahogy meglátott minket, vette is ki az asztaltól a széket, jött, mondta mi a választék. Előétel, leves, második. Kettőből lehetett választani. Levest nem eszek nyilvánosan, mert elég nehéz művelet és mindenfelé jut belőle. Azt csak itthon, itthoni pólóban. Viszont gyümölcsleves volt. Abban a nagy melegben jól esett volna. Kérdezem Imrét, meg tudnánk-e oldani, hogy egy hosszabb pohárba kapjak levet, gyümölcs nélkül, szívószállal. Szívószállal levest műtét után ettem, igaz az erőleves volt. Ez az emlék frankón be is ugrott, de elhessegettem, mert ez hűvös, krémes és igazi szívószállal volt, nem infúzió csőből levágva. Az ebéd jobban sikerült, mint a reggeli.

Izgatottan mentünk fel a szobánkba és öltöztünk át fürdőruciba. A szállodától kaptunk bolyhos hófehér köntöst, így abba öltöztünk. Így vonultunk át a fél szállodán:) Jaaj, nem meséltem még a liftekről. Hosszában széles. Tehát, csak akkor férek be, ha elfordulok benne keresztbe, azonnal, ahogy betettem első kerekeim. Három lift van, a két szélső nagy lift, a középső kicsi. Egy gombbal hívsz kettőt. Természetesen a kis lift mozdul elsőnek, ha hívod. Ez jó játék, ugyanis, ha az jön fel, el kell küldeni, mert ugye addig másik lift nem jön fel az emeletre, míg van ott. Van, mikor a harmadik lift jön, akkor rohanni kell, hogy elkapd még nyitva van az ajtaja. Szóval olyan orosz rulett hangulata van. A legjobb az volt, amikor a középső lift a mi emeletünkön romlott el. Az ajtaját sem tudta kinyitni, de el sem tudott menni. Szerencsére üresen robbant le. Azonban mi ott ragadtunk az emeletünkön egy szál fürdőköpenybe. Egy takarítónő mentett ki szorult helyzetünkből. Lement a harmadikra és hozott nekünk egy liftet. 🙂

A fürdőhöz egy labirintuson át vezet az út megspékelve ezer beléptetővel. Ezek a beléptetők olyanok, mint az Auchan vagy Tesco belépő kapui, csak ezek nem nyílnak önműködően. Hiába érinted oda az érzékelőhöz a karkötőt, nem történik semmi. Azt hittük nem működik a karkötőnk. Aztán arra járt egy fürdő dolgozó és mutatta, hogy fel kell tépni a kaput, mert vmi mágnesen kapcsolat tartja össze és az húzható szét. Ez nekünk hajmeresztő feladat, mert ugye Péter nem lát. Próbálom minél közelebb és kézre esőbben az érzékelőhöz vezetni, de azt pontosan megtalálni vakon, nem kis feladat. Ha az meg van, akkor keresd meg a nyíló kaput és hangold össze a nyitást….és ebből volt három darab és rendesen kilinccsel nyíló ajtó kettő. De átverekedtük magunkat és hurráááááááááá a fürdőben voltunk:) Itt még izgultam kicsit, mert a tavalyi nyaralásunk szállodájának vízbeemelője egy háló volt. Olyan, mint amivel a halakat veszik ki a vízből. Így tavaly hiába voltam a Balatonon, még a kis lábam úját se dugtam vízbe:( Kérdezem az ajtóban ücsörgő fürdő alkalmazott hölgyet, hogy merre a csoda vízbeemelő.

Elkalauzol minket a fürdő legtávolabbi pontjára, ott a beemelő és igeen, olyan, amilyennek kell lenni. Mondja mindjárt jön a kollégája. Egy fiatal, magas, jóképű srác jött, ugyan akkor még nem figyeltem fel ezekre a tulajdonságaira, ugyanis el voltam foglalva az izgulással. Kerekesszékemet félreállítottuk és Péteremmel odatotyogtunk a lábamon a beemelőhöz. Beemeltek minden gond nélkül, Pétert is besegítette és igeeeeeeeeen, vízben voltam:) Azonban más kerekesszékesek is ismerik a helyet és szeretne megmártózni, így fél óra lucikolás után át kellett adnom a lehetőséget másnak. Miután kiszedtek a vízből, átmentünk a szaunákhoz. Ott is ez a csoda kapu engedett be, de szerencsére volt alkalmazott hölgy ezen a részlegen is, így Ő megoldotta bejutásunk. Szaunáztunk kicsit. Sajna én nem tudtam beállni a zuhany alá, mert magas volt a pereme és nem bírtam belépni mögé. Kimentünk a kertbe, ami fantasztikusan szép.

Vacsoránál Imre volt újfent, már ismerősként köszöntött. Most kicsit nagy volt a forgalom, így megkaptuk az étlapot és úgy választottunk. Azonban a figyelmessége továbbra is töretlen volt. Sőőt, ezt még lehet fokozni is. Megkérdezte felszeletelheti-e a húsomat. Én hagytam magam:) Kedvenc ételem volt, sült kacsa. Imre még nem tudja mennyi az adagom, így sokat hozott. Azonban annyira finom volt még a hagymás krumpli is, hogy azt is begyömöszöltem mind. Éjszaka én voltam olyan rosszul….de Imre hibája, Ő hozott ennyit 

Vacsi után újra az az esti forgatag várt, mint előző este. Élő zene mindenfelé, tömeg, hintó, szép pacival, indián. Ma este tovább mentünk és láss csodát, egy vén rokker nyomta gitárral a jobbnál jobb metál, blues és mindenféle dalokat. Álltunk előtte vagy egy órát zenéjét hallgatva.
Jó volt visszamenni a szállodánkba, újabb mozgalmas nap van mögöttünk.

Harmadik nap korán keltünk, hamar megreggeliztünk

Óvatosabban ettem, csak egy kis pékárút tejes kávéval, hogy a kacsától túlterhelt gyomrom rendbe tudjon jönni. Reggeli után indultunk újra fürdeni. Ma már rutinosabban közlekedtünk a csoda kapukon. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de ma már gyorsabban ment minden. 9:10-kor már benne is lógtam a vízben. Két hölgy volt, akik körbe aggódtak minket. Ezerrel akartak segíteni, de mi ketten összeszokott páros vagyunk és szinte semmiben nem kell segíteni. Na mindegy, ők is belepakoltak a vízbe. Tegnap észre sem vettem, hogy a srác, aki kezelte a vízbeemelőt, nem aggodalmaskodott, nem ugrált körülöttünk. Látta, hogy megvagyunk, hagyott minket. A fedett részbe besütött a reggeli, délelőtti nap. Csoda szép látvány volt.

Attól nem messze, ahol belógattak a vízbe, a medencének volt olyan befúlyós-maszírozós része. Péter ezt egyedül is be tudta cserkészni és mivel szinte egyedül voltunk elfoglalta az egészet. Keresztbe-hosszába feküdt a vízsugarakban:) Én meg lóbálódtam a vízbe, gyönyörködtem a két oldali gyönyörű látványba. Majdnem elaludtam abba a kis ringatásba. A bokám reagált vmit a gyógyvízre, mert totál lelappadt, olyan vékony lett, mint mostanában soha. Viszont olyan fájdalmak is tértek vissza, mint már húsz éve nem voltak. Szerencsére csak jött-meg ment, nem tartózkodott bennem sokáig, viszont bokám maradt vékony utána is. Több, mint egy órát voltam vízben.

A víz után újra átmentünk az infra szaunába, ott is több időt töltöttünk, mint előző nap. Kicsit ma is ücsörögtünk a kertben. Utána felmentünk, megfürödtünk. Később mentünk ebédelni. Szinte senki nem volt. Direkt így terveztük, hogy minél később ebédeljünk, mert a kolléganők, akik ígérték magukat, mára ígérték magukat. A szálloda lobbija is szép és pont jó hőfoka van, se nem hideg, se nem meleg. Mire megérkeztek a háromból csak egy lett, de annak az egy szem kollégának is örültem.

Azzal az egy szem kolléganőmmel is örültünk egymásnak és jót beszélgettünk  Mire elment, lehetett vacsizni. A kedvenc pincérem, Imre volt, már vette is ki a széket, adta az étlapot. Annyira belejöttem ebbe a poharas levesbe, hogy ma ebédnél és most vacsoránál is kértem. Mire kihozták a második félét, már úgy érkezett elém, hogy a husi fel volt szeletelve (!). Imre az uborkát is szó nélkül felszeletelte nekem és Péter husiját is. Hihetetlen a figyelmessége. Vacsi után Péter agyalt, hogy vmi apróságot kellene nekik venni. Volt egy hölgy is, Adrienn, aki szintén sokat segített. Így Imrének vörösbort, Adriennek édes pezsgőt, és az étterem többi stábjának pedig félszáraz fehér bort vettünk. Megvártuk a lobbiban, míg Imre végez a műszakkal, s oda tudjuk adni.

Ez után következett a kisvonat. Megkérdeztük, hogy tényleg akadálymentes-e, ahogy ki van írva. Mondták igen. Megbeszéltük, hogy akkor a következő körben mennénk. Fél órás egy kör, ott is oltunk a következő indulásra. Szerencsére nem feledkeztek meg rólunk, jöttek is. Mikor leszálltak, nem engedték a mi részlegünkbe felszállni a többi érdeklődőt. Ugyanolyan liftje volt, mint a lépcsőnjáró lift. Ez is működött: ) Nagyon könnyen felpakoltak, flottul ment. Volt benne hangszóróból idegen vezetés, így még Péter is élvezte a kis vonatozást. Újra véget ért egy nap. Holnap indulhatunk haza:(

Sajnos nem tudok annyit fényképezni, mint szeretnék. Előző telefonom egy Lumia volt, amivel sok bajom volt, de egyet imádtam benne. A fényképezéskor bárhol hozzáérhettél a monitorhoz csinált képet. Plusz volt egy fotó célra szolgáló gomb az oldalán, azt is tudtam használni. Most egy Samsungom van, amit imádok. Viszont a fényképezés egyetlen hely megnyomásával történhet, ami baromira nem esik kézre.

Negyedik nap, ez már az elutazás napja

Ma még kapunk reggelit és utána 10.00-ig kell elhagyni a szállodát. Ugye azt tudjuk, hogy a mi vonatunk 14.47-kor indul. Szóval, az testvérek között is majdnem öt óra hossza. Megkérdeztük előző nap, hogy nem maradhatnánk-e egy kicsit tovább. Azt válaszolták felár nélkül maradhatunk fél háromig. Hihetetlenek, nagyon boldog voltam!

Nagyon vonzott, hogy még egyszer mehessek vízbe, de nem akartam utána nagy rohanást. Így fájó szívvel lemondtam róla. Ez viszont azt hozta magával, hogy picit tovább alhattunk, ami nem utolsó szempont, mert a dolgos hétköznapokban 4.30-kor kelünk. Így nyugisan megreggeliztünk, összepakoltunk. A szálloda kertje az a fürdő kertje egyben és, ha ki szeretnél menni, át kell verekedned magad az összes beléptetőn. Ezt azért még megtettük. Ugyan már utcai ruhába, de még kimentünk múlatni az időt, pihenni. Úgy terveztük 11.00-kor, ahogy van már főtt kaja, megebédelünk a strand büféjébe. Azonban nem 11.00-kor adtak meleg ételt, hanem délben. Így picit szorosabb lett az idő, de nem volt vészes.

Délben megebédeltünk a jó levegőn, szép környezetben. Itt is segítettek összevágni a husimat. Pedig akkor láttak először.
Ez után visszamentünk a szobánkba, utolsó simítások, pisilés, mert soká lehet utána. Kicsekkoltunk és fájó szívvel elindultunk a buszállomásra, ahol miattam újra alacsonypadlóst tettek be. Az embereknek annyira furcsa elképzelése van az akadálymentesítésről. A buszmegálló, ott ahol a busznak ki kell nyitnia a rámpáját, le volt kerekítve. Ami ugye azt jelenti folyamatosan lejt kifelé az útra. De a rámpánál pont az kell, hogy legyen padka, hogy a kinyitáskor ne legyen meredek. Viszont ennek a busznak működött a rámpája és ki tudta nyitni. Míg várakoztunk befutott egy fiatal pár iker babakocsival. Kicsit aggódtam, mert szóló buszunk volt, hogyan férünk fel mindannyian. Én menten fel elsőnek és teljesen rásimultam a falra, hogy még ők is felférjenek. Szerencsére mindenki fölfért és kijutottunk a vasútra.

Vasútnál az érkezési oldalon nincs buszmegálló, egyből az útra teszi le az utasokat. Mivel ezt láttam, mikor megérkeztünk szerdán, kértem a sofőrt, hogy engedje meg, hogy a felszállási oldalon szállhassak le. Ugyanis olyan meredek lett volna a rámpa a leszállási oldalon, hogy majdnem függőleges. Volt még időnk, Péter el akart menni wc-re, de nem találtam meg. Bementem az információhoz megkérdezni merre vannak a wc-k. Elmondta és nagy örömmel hozzátette, hogy van mozgássérült wc is. Ezen picit elcsodálkoztam, mert nem egy nagy állomás. Nagy örömmel mentünk, majdnem le a térképről, mert ez volt az utolsó része az állomás épületének. Nyitjuk meg, zárva. Jó, akkor Péter bemegy a férfi wc-be. Igen ám, de egyedül nem tud tájékozódni. Bement, próbálta megtalálni mi-hol lehet, de nem sikerült. Mondja hozzak neki egy férfit, egy dolgozót, hogy kísérjék be. Hááát férfit se MÁV alkalmazottat, se utast nem találtam. Így visszamentem az információra, mondtam neki, hogy örülök, hogy van mozgássérült wc, csak azt nem mondta el, hogy be van zárva és hol találom a kulcsát. Ezen kicsit meglepődött és biza Ő is keresgette jó pár percig, de meg lett! Mire visszaértem nagy örömmel a kulccsal Péterhez, addigra már nem mert elmenni, mert idő volt a vonat érkezéséhez.

Átrobogtunk a vágányhoz és vártunk. Ekkor még nem tudtam milyen vonatot kaptam, csak reménykedtem, hogy tényleg a kis piros, amibe van saját lift és alacsonypadlós. Öt perc késéssel érkezett. Tudták a jegyvizsgálók, hogy jövök, mert ott voltak a liftes ajtónál. Szegényeknek nem akart működni…szerencsére volt hozzá mellékelve tájékoztató. Böngészték, nyomogatták a gombokat, forgatták a kulcsot….lejönni lejött azon a fél méteren, ami volt a peron és a vonat között. De föl már nem ment….összecsomagolták a liftet és a kalauzok, mozdonyvezető és az utasok felpakoltak kézi erővel. 38 perces késéssel indultunk tovább. De legalább csak 50 cm-t kellett emelni. Cserébe légkondis és csendes volt. A Nyugatiban tudták, hogy nem működik a lift, vártak rám a jól bevált kézi hajtásos rámpával. Egyik oldalon begurultam, másikon ki, még tekergetni sem kellett. A körútra kiérve beszippantott az emberáradat.

Helló Budapest, visszaértünk. “

Öröm volt olvasni a majdnem akadálymentes nyaralás történetét! 🙂 Hajrá Erika, csak így tovább!

---

 

A Route4U-val a célunk, hogy egy olyan eszközt készítsünk, amellyel mindenki önmagát segítheti. Az appban akadálymentes helyek és útvonalak keresésére nyílik lehetőség. Budapesten belvárosában a járdanavigációt is igénybe lehet venni: olyan útvonalat rajzol nekünk az app, amelyen a saját beállításaink alapján biztosan el fogunk tudni menni.

Akadálymentes helyeket nem csak keresni, de minősíteni is tudunk: az applikációt megnyitva szürke színnel jelzett karikákra kattintva megadhatjuk a bejárat és a mosdó adatait, segítve ezzel az egész közösséget. Hajrá, csak így tovább! 🙂