Heineken + Route4U = 10.000 új hely akadálymentessége térképen

heineken route4u sajtótájékoztató

A HEINEKEN Hungária mintegy 120 képviselőjének közreműködésével az elsők között csatlakozott a Route4u által életre hívott kezdeményezéshez, melyben vezető márkákkal működünk együtt az információs akadálymentesség helyzetének javítása és figyelemfelhívás céljából.

A Route4u a világ első olyan útvonaltervezője, amely járda- és gyalogátkelő adatokat, valamint tömegközlekedési információkat felhasználva személyre szabott navigációt biztosít a kerekesszékkel, babakocsival, vagy bármely más guruló eszközzel közlekedők részére. Az alkalmazásban üzletek, kávézók, éttermek és középületek akadálymentességi információit is megjelenítjük megközelíthetőségi szempontból, illetve hogy rendelkeznek-e akadálymentes mellékhelyiséggel.

A HEINEKEN szerepvállalása

A vállalat munkatársai önkéntesként kutatták az akadálymentes útvonalakat, helyeket: három hónapon keresztül a HEINEKEN Hungária 120 területi képviselője minősítette az egész országban az üzleteket és vendéglátóegységeket az alkalmazáson keresztül, így ezzel közel 10.000 helyszín került fel a Route4u térképére.

A 10.000 új hely azért óriási dolog, mert egyrészt mutatja a közösségi és önkéntes alapon nyugvó adatgyűjtés lehetőségeit. Másrészt pedig mutatja azt, hogy egy nagyvállalat akarhat és tudhat aktív szerepet vállalni társadalmi témák gyors előre mozdításában, akár a saját munkavállalóin keresztül is.

applikacioval-rajzoljak-meg-magyarorszag-akadalymentessegi-terkepet-1

A felmérési kampányt záró sajtótájékoztatón

a Route4U munkatársain kívül a Som-Balogh Edina színésznő (és babakocsit használó anyuka), José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója, Pálfalvi Márta, a HENEKEN Hungária humán erőforrás és vállalati kapcsolatok igazgatója és Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára vett részt.

José Matthijsse szavait szeretnénk kiemelni:

„Mi a HEINEKEN-nél abban hiszünk, hogy a közösségért mind az egyén, mind pedig a vállalat szintjén tenni kell. Csak így vihetünk véghez nagy dolgokat. Büszke vagyok a csapatunkra és jó érzés olyanokkal dolgozni, akik a technológiát a segítségnyújtás szolgálatába állítják. Megtiszteltetés, hogy részei lehetünk a mozgalomnak és mindenkit arra biztatunk, hogy csatlakozzanak hozzánk.”

Az eredmények

applikacioval-rajzoljak-meg-magyarorszag-akadalymentessegi-terkepet-2

Hálás köszönettel tartozunk a cég azon dolgozóinak, akik vállalták, hogy egy-egy hely meglátogatásakor néhány másodpercet rászánnak az akadálymentességi helyzet minősítésére. Természetesen nekik is járnak a Route4U pontok, amiket partnereinknél tudnak beváltani.

Önkénteskedj Te is a Route4U-val! Nagyon sok embernek nagyon hasznos és alkalmanként csak néhány koppintás a telefonodon! 🙂 A pontjaidat ezeken a helyeken tudod beváltani: beváltóhelyek

Várjuk azon cégek jelentkezését, akik folytatnák, amit a HEINEKEN-nel elkezdtünk!

Újabb partnerek belépésével újabb kihívások után nézhetünk. Ilyenek egy újabb mérföldkő elérése helyek akadálymentességéről, városrészek vagy társadalmilag fontos helyek környékéhez kapcsolódó járdainformációk feltérképezése, vagy épp az önkéntes adatgyűjtők jutalmazása pontjaikért cserébe!

Tegyünk együtt egy szabadabb világért!

A Route4u alkalmazás letölthető itt:https://route4u.org/app.html

Akadálymentes nyaralás Hajdúszoboszlón

Teleregény Hruskó Erika tollából

Erika a Route4U Keménymagjának egyik legaktívabb tagja, visszajelzéseivel, kérdéseivel óriási segítség a Route4U csapatnak abban, hogy folyamatosan hasznosabbá tehessük az applikációt.

14324119_10202137727120456_5441161198189732197_o

Era, amellett, hogy lelkes apptesztelő, az Önállóan lakni – közösségben élni csoport tagja és szószólója, jelenleg is szívesen fogadják új tagok – ezúttal budapesti vagy a fővároshoz közel élő mozgássérültek – jelentkezését. Látogasd meg oldalukat, és tudj meg többet a kezdeményezésről!

Erikáék július végén Hajdúszoboszlóra indultak egy kis kikapcsolódásra a kánikulában,

következzen igazán kalandosra sikerült útjuk humorosan tálalva, a saját tollából:

0.nap, az indulás napja:

“Eljött a várva várt szerdai nap. Mivel 5:34-kor indul a buszunk a mi megállónkból, ezért nekünk fel kell kelni 4.00-kor, hogy elkészüljünk. Ugyanis egy csomó mindent csak reggel tudunk eltenni. Úgy, mint két kispárna, mert az összecsontosodott ízületeimet nem tudom akárhová tenni, mindenfelé ki kell pócolni. Így mindig viszünk magunkkal plusz két párnát itthonról. Aztán elektromos kerekesszék töltője. Nehogy már ne mehessek annyit, amennyit szeretném. Ez már ugyan kisebb, könnyebb, mint az első, magyar kerekesszékemé volt, de még így is foglal helyet. Végül van még egy kütyüm, a légzésrásegítőm. Ezt nem az alapbetegségem miatt kell viselnem. Ezzel a problémával sokan küzdenek, ez az alvási apnoé. Ezen elgondolkodtam, hogy elvigyem-e három napra illetve éjszakára, de könnyebb az éjszakám, ha használom. Van hozzá párásító, ami desztillált vízzel működik, na azt itthon hagytuk.

A Nyugatiba, ahogy kiértünk, már vártak is rám a jegykezelők, merthogy ezt a csoda cseh kocsiba beépített emelőt ők működtethetik. Na, ekkorra nekem már egybe a gyomrom, mert ezektől én mindig félek. Akik tervezték szerintem fényképről láttak elektromos kerekesszéket. Ugyanis 68 cm méter széles a járművem, ez az emelő szerkezet meg kb. 70. Meg ugye a levegőben lógok egy platnin. Ezekkel a szerkezetekkel sokszor van baj. Na, persze, ez most sem volt másképp. Nem kapott feszültséget. A kalajok szaladgáltak a főkapcsoló és a herkentyű között, de csak nem akart életre kelni. Aztán mégiscsak lett egy szikra, egy kóbor áram és beindult. Aztán meg nem tudták eléggé kinyitni, hogy vmi érzékelő érezze, hogy ki van nyitva és engedélyezheti a leemelést. Aztán csak kifeszegették és lejött értem. Kicsit csámpásan állt, a vonat mellett, alig bírtam felszállni rá. Beemelt. Huh, első kör rendben. Megyünk a fülkénkhez, mert ez fülkés, ülnek benn. Három ülőhely volt, kettőn ültek. A pénztáros nem tudja melyik a mozgi kabin helye. Így már volt olyan, hogy eladták a mi helyeinket, mert akkor csapattal voltunk kirándulni.

Jegyvizsgáló mondja, Cegléden lesz másik mozgássérült utas, aki Szolnokig megy. Na, neki már nem működött ez a csoda cseh emelő. Azonban Ceglédnek és Szolnoknak is van kézi emelője. Ő jól járt. Szolnokon álltunk vagy 20-25 percet, mert próbálták megszerelni a liftet. Nem sikerült. Na innen jött az egybegyomor, szédülés, idegeskedés. A kalauzok föl-alá szaladgáltak telefonnal a fülükön. Hol azt kérdezték le tudok-e menni lábon, ha segítenek, hol azt hány kiló a járművem. Püspökladányban váltottak a jegyvizsgálók, újabb két ember. Egyből jöttek megnyugtatni, hogy tudnak a problémáról, rajta vannak az ügyön. Végig ott maradtak az ajtónk előtt, míg be nem értünk Hajdúszoboszlóra. Megérkeztünk, jó 20-25 perc késéssel. Nekem itt már a bőgés szorongatta a torkom. Ugyanis fordult már olyan elő, hogy taxiba begyömöszölték az elektromosomat és letörték a joystikomat, azaz a járművem vezérlő egységét. Szóval mikor le/fel akarnak emelni mindig ez ugrik be, plusz az, hogy járművestől együtt 160 kg vagyok.

A vagonok meg ugye jó magasan vannak, váll felett, szóval nem kis távolságot kell leemelni, megtartani. Fogni sem túl nagy felületen lehet, mert sok rajta a lejáró tartozék, aminél fogva nem tudnak emelni. Így fordultam ki a kabinból, hogy majdnem bőgtem. Mikor kiérek az emelőgéphez, ott áll olyan 6-8 jól megtermett cigány ember. Mondják : „ne féljek, majd ők leemelnek engem, nézzen ránk.” Ekkor néztem meg, ott álltak sorfalat nekem, még a nők is, hogy levegyenek, ha nem működik a szerkezet. Na, itt már nem csak az ideg miatt bőgtem majdnem, hanem a meghatottságtól is. Alig bírtam kinyögni, hogy köszönöm előre is.

A szerkezet az új jegyvizsgálóknak sikerült szinte azonnal életre kelteni és géppel tettek le.
Mint kiderült, nem mindegy milyen sorrendben kapcsolgatják a kapcsolókat… Amikor elment mellőlünk a vonat és a peronon senki nem volt ott, akkor eredtek el a könnyeim csendben folytak. Ekkor volt 9.10. Még jó, hogy 9.20-kor van az a helyi járatos busz, ami alacsonypadlós nekem.

Természetesen a buszmegálló nem volt akadálymentes, de ezen nem lepődök meg, itt a nagy Budapesten is hányszor előfordul. Az viszont picit aggasztott, hogy szűk volt a szélessége. Mindegy, lényeg, lesz alacsonypadlós busz. Busz megérkezik, sofőr jön, sajnos nem nyílik a rámpája, de majd megoldjuk beemeljük. Na, ekkor hangosan kicsúszott a számon, hogy ez a megoldások napja. Kértem, billentse akkor meg az egész buszt, hogy a padlója közelebb legyen. Sikerült neki. A dupla fellépő, mert ugye előbb a buszmegállóba kellett feljutni, s onnan azonnal a buszba, megoldódott. Buszon voltunk. 10-15 perc és szállodánk közelében vagyunk.

Teleregényem folytatódik:

Még 10 óra sem volt, és mi már a szállodánknál voltunk. Megkérdeztük, hogy letehetnénk-e kettőig a táskáinkat. Azonnal megengedték. Így már táskátlanul visszaindultunk barangolni. Kicsit kihalt volt, alig volt nyitva még bármi is. Ez Hajdúszoboszlónak egy rövidke kis belvárosi szakasza. Egy sétány és a fürdő előtti parkot foglalja magába. Szerintem 600-800 méternél nincs több. Hamar bejártuk, pedig még vásároltunk is. Egy-két hot-dogos, hamburgeres, kebabos volt nyitva, de azokat nyilvánosan nem tudom enni. Azt hazahozzuk és apró kicsi falatkákra szétcincáljuk és úgy tudom megenni. Étteremből alig volt nyitva, de találtunk, így beültünk. Mondták még nincs kész az étel várjunk. Voltak napellenzők, járt egy kicsit a levegő, így elücsörögtünk egy pohár üdítő mellett. Én már farkas éhes voltam, rendeltünk egy krémest. Szerencsére az volt. Házi krémes, szép, fini. Megküzdöttem vele, de megérte. Délben odajött a pincér, hogy ne haragudjunk, de a fritőzt épp szerelik, még mindig nem tudnak főzni. Azért egy óra körül már meg is kaptuk az ebédünket. Mindegy, a szállodát úgy sem tudtuk elfoglalni.

Mire megebédeltünk, már mehettünk a szállásunkra. Kértünk segítséget a táskák felcipeléséhez. Nagyon kedves volt, Mihálynak hívták a londíner fiút. Nem csak kedves, de még helyes is volt  Ha már felhozta a táskáinkat, gyorsan el is kaptam egy szoba átrendezésre. Mert a volt férjemmel, Péterrel mentünk nyaralni, mert most Ő a legfőbb segítőm. Péter nem lát. Ugyan át tudtuk volna ketten is rendezni, de sokkal gyorsabb és energiatakarékosabb volt megkérni. Kicsit szűköske volt a szoba, de berendezkedtünk, felkapcsolta nekünk a légkondit. Mint már említettem minden végtagomat alá/főlé/mellé ki kell támasztani. Így körbe néztünk, hogy milyen kis-nagy párnák, takarók, türülközők vannak. Konstatáltuk, hogy elég sok minden van, tudunk csinálni támaszokat. Mivel korán keltünk, én le is dőltem aludni, bár sosem szoktam délután. Míg én aludtam, Péter elment fürdeni.

Az ebédlőbe újabb csoda lépcsőnjáró lift vitt fel. Szerencsére ez a kütyü működött. Igaz úgy rázott, azt hittem egyszer ledob, de felvitt. Ahogy beértünk az ebédlőbe, máris kivettek egy széket egy asztalnál, pincér azonnal mondta mik közül választhatunk. Svédasztalos volt az ellátás, oda sem kellett mennünk. Volt, hogy egyszerre ketten segédkeztek. Kicsit zavaró volt, hogy ennyien foglalkoznak velünk. Mikor lecsendesedtek a pincérek körülöttünk és már eszegettünk, egy bácsi, a vendégek közül odajött, hogy segít nekem enni. Persze nem fogadtam el segítségét, mert ezt még tudok egyedül, de megható volt kedvessége. Miután megvacsiztunk, lépcsőnjáró liften le. Persze, hogy nem ment egyszerűen. Nem vitt le teljesen, így nem nyitotta ki a korlátait. Szerencsére a pincérek vagy a recepciós tudta mi baja. Kicsit nehéz neki a járművem, nem áll egyenesen a platni alattam, meg kell emelni, velem együtt, hogy egyenes legyen.

Miután kiszabadultam a lift fogságából, kimentünk a sétáló utcába, és láss csodát. Akkora élet volt odakint. Minden nyitva, kismillió ember, lépni sem tudunk. Ahol ebédeltünk, élő zene, disco ment. Három étteremmel arrébb, szintén élő zenében mulatós. A fő utcán lovas kocsi, hintó. Átmegyünk a kereszteződésen, indián árulja cuccait illetve a felesége és a 12 éves forma lánya is velük. Indiánunk beöltözve élőzenét játszik. Kicsit álltunk előtte, hallgattuk a zenét, ami messzi földekre repített. Csilingelve begurul a gumikerekű városnéző kisvonat. A fenekén meglátom a mozgássérült jelet. Juhhéj, akadálymentes, holnap kipróbáljuk. Itt nem mentünk tovább, mert hosszú volt a nap. Visszamentünk a kavalkádon át a szállodánkba. Vízbe ugyan nem jutottam még ma, de így is jó volt ez a város. Izgatottan vártam a következő napot, hogy mehessek vízbe.

Második nap picit tovább aludtunk,

mert hosszú hetek állnak mögöttünk. Reggeli 7.00-10.00-ig van. Na, ma reggel nem nyüzsögtek körbe a pincérek. Kétszer kellett segítséget kérni, hogy segítsenek begyűjteni a svédasztalos rendszerbe kirakott reggelit. Későn reggeliztünk meg, így a délelőttöt a légkondicionált szobánkban töltöttünk.

A munkámból kifolyólag az egész országban vannak kollégáim. Három Debrecenben dolgozó asszisztenssel megbeszéltük, hogy meglátogatnak. Egy másik barátnőm pedig szintén itt lakik. Mindenkinek hoztunk egy kis meglepit. Azokat csak elraktuk az utazó táskába, de nem állítottuk össze. Most délelőtt átnéztük, leszedegettük az árakat, elrendeztük, előkészítettük átadási formába. Picit még molyoltunk és korán, az elsők között elmentünk ebédelni. Közben a lefolyónkat is megcsinálták, haj volt benne nem kevés, attól volt eldugulva. Lépcsőnjáró lift produkálta a szokásosat, rázott, mint aki le akar dobni. Most az a pincér volt, Imrének hívják, aki előző este olyan segítőkész volt. Ahogy meglátott minket, vette is ki az asztaltól a széket, jött, mondta mi a választék. Előétel, leves, második. Kettőből lehetett választani. Levest nem eszek nyilvánosan, mert elég nehéz művelet és mindenfelé jut belőle. Azt csak itthon, itthoni pólóban. Viszont gyümölcsleves volt. Abban a nagy melegben jól esett volna. Kérdezem Imrét, meg tudnánk-e oldani, hogy egy hosszabb pohárba kapjak levet, gyümölcs nélkül, szívószállal. Szívószállal levest műtét után ettem, igaz az erőleves volt. Ez az emlék frankón be is ugrott, de elhessegettem, mert ez hűvös, krémes és igazi szívószállal volt, nem infúzió csőből levágva. Az ebéd jobban sikerült, mint a reggeli.

Izgatottan mentünk fel a szobánkba és öltöztünk át fürdőruciba. A szállodától kaptunk bolyhos hófehér köntöst, így abba öltöztünk. Így vonultunk át a fél szállodán:) Jaaj, nem meséltem még a liftekről. Hosszában széles. Tehát, csak akkor férek be, ha elfordulok benne keresztbe, azonnal, ahogy betettem első kerekeim. Három lift van, a két szélső nagy lift, a középső kicsi. Egy gombbal hívsz kettőt. Természetesen a kis lift mozdul elsőnek, ha hívod. Ez jó játék, ugyanis, ha az jön fel, el kell küldeni, mert ugye addig másik lift nem jön fel az emeletre, míg van ott. Van, mikor a harmadik lift jön, akkor rohanni kell, hogy elkapd még nyitva van az ajtaja. Szóval olyan orosz rulett hangulata van. A legjobb az volt, amikor a középső lift a mi emeletünkön romlott el. Az ajtaját sem tudta kinyitni, de el sem tudott menni. Szerencsére üresen robbant le. Azonban mi ott ragadtunk az emeletünkön egy szál fürdőköpenybe. Egy takarítónő mentett ki szorult helyzetünkből. Lement a harmadikra és hozott nekünk egy liftet. 🙂

A fürdőhöz egy labirintuson át vezet az út megspékelve ezer beléptetővel. Ezek a beléptetők olyanok, mint az Auchan vagy Tesco belépő kapui, csak ezek nem nyílnak önműködően. Hiába érinted oda az érzékelőhöz a karkötőt, nem történik semmi. Azt hittük nem működik a karkötőnk. Aztán arra járt egy fürdő dolgozó és mutatta, hogy fel kell tépni a kaput, mert vmi mágnesen kapcsolat tartja össze és az húzható szét. Ez nekünk hajmeresztő feladat, mert ugye Péter nem lát. Próbálom minél közelebb és kézre esőbben az érzékelőhöz vezetni, de azt pontosan megtalálni vakon, nem kis feladat. Ha az meg van, akkor keresd meg a nyíló kaput és hangold össze a nyitást….és ebből volt három darab és rendesen kilinccsel nyíló ajtó kettő. De átverekedtük magunkat és hurráááááááááá a fürdőben voltunk:) Itt még izgultam kicsit, mert a tavalyi nyaralásunk szállodájának vízbeemelője egy háló volt. Olyan, mint amivel a halakat veszik ki a vízből. Így tavaly hiába voltam a Balatonon, még a kis lábam úját se dugtam vízbe:( Kérdezem az ajtóban ücsörgő fürdő alkalmazott hölgyet, hogy merre a csoda vízbeemelő.

19875503_1587073798024445_3072311777045628952_n

Elkalauzol minket a fürdő legtávolabbi pontjára, ott a beemelő és igeen, olyan, amilyennek kell lenni. Mondja mindjárt jön a kollégája. Egy fiatal, magas, jóképű srác jött, ugyan akkor még nem figyeltem fel ezekre a tulajdonságaira, ugyanis el voltam foglalva az izgulással. Kerekesszékemet félreállítottuk és Péteremmel odatotyogtunk a lábamon a beemelőhöz. Beemeltek minden gond nélkül, Pétert is besegítette és igeeeeeeeeen, vízben voltam:) Azonban más kerekesszékesek is ismerik a helyet és szeretne megmártózni, így fél óra lucikolás után át kellett adnom a lehetőséget másnak. Miután kiszedtek a vízből, átmentünk a szaunákhoz. Ott is ez a csoda kapu engedett be, de szerencsére volt alkalmazott hölgy ezen a részlegen is, így Ő megoldotta bejutásunk. Szaunáztunk kicsit. Sajna én nem tudtam beállni a zuhany alá, mert magas volt a pereme és nem bírtam belépni mögé. Kimentünk a kertbe, ami fantasztikusan szép.

20431671_1587074061357752_8900219885450667209_n

Vacsoránál Imre volt újfent, már ismerősként köszöntött. Most kicsit nagy volt a forgalom, így megkaptuk az étlapot és úgy választottunk. Azonban a figyelmessége továbbra is töretlen volt. Sőőt, ezt még lehet fokozni is. Megkérdezte felszeletelheti-e a húsomat. Én hagytam magam:) Kedvenc ételem volt, sült kacsa. Imre még nem tudja mennyi az adagom, így sokat hozott. Azonban annyira finom volt még a hagymás krumpli is, hogy azt is begyömöszöltem mind. Éjszaka én voltam olyan rosszul….de Imre hibája, Ő hozott ennyit 

Vacsi után újra az az esti forgatag várt, mint előző este. Élő zene mindenfelé, tömeg, hintó, szép pacival, indián. Ma este tovább mentünk és láss csodát, egy vén rokker nyomta gitárral a jobbnál jobb metál, blues és mindenféle dalokat. Álltunk előtte vagy egy órát zenéjét hallgatva.
Jó volt visszamenni a szállodánkba, újabb mozgalmas nap van mögöttünk.

Harmadik nap korán keltünk, hamar megreggeliztünk

Óvatosabban ettem, csak egy kis pékárút tejes kávéval, hogy a kacsától túlterhelt gyomrom rendbe tudjon jönni. Reggeli után indultunk újra fürdeni. Ma már rutinosabban közlekedtünk a csoda kapukon. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de ma már gyorsabban ment minden. 9:10-kor már benne is lógtam a vízben. Két hölgy volt, akik körbe aggódtak minket. Ezerrel akartak segíteni, de mi ketten összeszokott páros vagyunk és szinte semmiben nem kell segíteni. Na mindegy, ők is belepakoltak a vízbe. Tegnap észre sem vettem, hogy a srác, aki kezelte a vízbeemelőt, nem aggodalmaskodott, nem ugrált körülöttünk. Látta, hogy megvagyunk, hagyott minket. A fedett részbe besütött a reggeli, délelőtti nap. Csoda szép látvány volt.

Attól nem messze, ahol belógattak a vízbe, a medencének volt olyan befúlyós-maszírozós része. Péter ezt egyedül is be tudta cserkészni és mivel szinte egyedül voltunk elfoglalta az egészet. Keresztbe-hosszába feküdt a vízsugarakban:) Én meg lóbálódtam a vízbe, gyönyörködtem a két oldali gyönyörű látványba. Majdnem elaludtam abba a kis ringatásba. A bokám reagált vmit a gyógyvízre, mert totál lelappadt, olyan vékony lett, mint mostanában soha. Viszont olyan fájdalmak is tértek vissza, mint már húsz éve nem voltak. Szerencsére csak jött-meg ment, nem tartózkodott bennem sokáig, viszont bokám maradt vékony utána is. Több, mint egy órát voltam vízben.

A víz után újra átmentünk az infra szaunába, ott is több időt töltöttünk, mint előző nap. Kicsit ma is ücsörögtünk a kertben. Utána felmentünk, megfürödtünk. Később mentünk ebédelni. Szinte senki nem volt. Direkt így terveztük, hogy minél később ebédeljünk, mert a kolléganők, akik ígérték magukat, mára ígérték magukat. A szálloda lobbija is szép és pont jó hőfoka van, se nem hideg, se nem meleg. Mire megérkeztek a háromból csak egy lett, de annak az egy szem kollégának is örültem.

Azzal az egy szem kolléganőmmel is örültünk egymásnak és jót beszélgettünk  Mire elment, lehetett vacsizni. A kedvenc pincérem, Imre volt, már vette is ki a széket, adta az étlapot. Annyira belejöttem ebbe a poharas levesbe, hogy ma ebédnél és most vacsoránál is kértem. Mire kihozták a második félét, már úgy érkezett elém, hogy a husi fel volt szeletelve (!). Imre az uborkát is szó nélkül felszeletelte nekem és Péter husiját is. Hihetetlen a figyelmessége. Vacsi után Péter agyalt, hogy vmi apróságot kellene nekik venni. Volt egy hölgy is, Adrienn, aki szintén sokat segített. Így Imrének vörösbort, Adriennek édes pezsgőt, és az étterem többi stábjának pedig félszáraz fehér bort vettünk. Megvártuk a lobbiban, míg Imre végez a műszakkal, s oda tudjuk adni.

Ez után következett a kisvonat. Megkérdeztük, hogy tényleg akadálymentes-e, ahogy ki van írva. Mondták igen. Megbeszéltük, hogy akkor a következő körben mennénk. Fél órás egy kör, ott is oltunk a következő indulásra. Szerencsére nem feledkeztek meg rólunk, jöttek is. Mikor leszálltak, nem engedték a mi részlegünkbe felszállni a többi érdeklődőt. Ugyanolyan liftje volt, mint a lépcsőnjáró lift. Ez is működött: ) Nagyon könnyen felpakoltak, flottul ment. Volt benne hangszóróból idegen vezetés, így még Péter is élvezte a kis vonatozást. Újra véget ért egy nap. Holnap indulhatunk haza:(

Sajnos nem tudok annyit fényképezni, mint szeretnék. Előző telefonom egy Lumia volt, amivel sok bajom volt, de egyet imádtam benne. A fényképezéskor bárhol hozzáérhettél a monitorhoz csinált képet. Plusz volt egy fotó célra szolgáló gomb az oldalán, azt is tudtam használni. Most egy Samsungom van, amit imádok. Viszont a fényképezés egyetlen hely megnyomásával történhet, ami baromira nem esik kézre.

Negyedik nap, ez már az elutazás napja

Ma még kapunk reggelit és utána 10.00-ig kell elhagyni a szállodát. Ugye azt tudjuk, hogy a mi vonatunk 14.47-kor indul. Szóval, az testvérek között is majdnem öt óra hossza. Megkérdeztük előző nap, hogy nem maradhatnánk-e egy kicsit tovább. Azt válaszolták felár nélkül maradhatunk fél háromig. Hihetetlenek, nagyon boldog voltam!

Nagyon vonzott, hogy még egyszer mehessek vízbe, de nem akartam utána nagy rohanást. Így fájó szívvel lemondtam róla. Ez viszont azt hozta magával, hogy picit tovább alhattunk, ami nem utolsó szempont, mert a dolgos hétköznapokban 4.30-kor kelünk. Így nyugisan megreggeliztünk, összepakoltunk. A szálloda kertje az a fürdő kertje egyben és, ha ki szeretnél menni, át kell verekedned magad az összes beléptetőn. Ezt azért még megtettük. Ugyan már utcai ruhába, de még kimentünk múlatni az időt, pihenni. Úgy terveztük 11.00-kor, ahogy van már főtt kaja, megebédelünk a strand büféjébe. Azonban nem 11.00-kor adtak meleg ételt, hanem délben. Így picit szorosabb lett az idő, de nem volt vészes.

Délben megebédeltünk a jó levegőn, szép környezetben. Itt is segítettek összevágni a husimat. Pedig akkor láttak először.
Ez után visszamentünk a szobánkba, utolsó simítások, pisilés, mert soká lehet utána. Kicsekkoltunk és fájó szívvel elindultunk a buszállomásra, ahol miattam újra alacsonypadlóst tettek be. Az embereknek annyira furcsa elképzelése van az akadálymentesítésről. A buszmegálló, ott ahol a busznak ki kell nyitnia a rámpáját, le volt kerekítve. Ami ugye azt jelenti folyamatosan lejt kifelé az útra. De a rámpánál pont az kell, hogy legyen padka, hogy a kinyitáskor ne legyen meredek. Viszont ennek a busznak működött a rámpája és ki tudta nyitni. Míg várakoztunk befutott egy fiatal pár iker babakocsival. Kicsit aggódtam, mert szóló buszunk volt, hogyan férünk fel mindannyian. Én menten fel elsőnek és teljesen rásimultam a falra, hogy még ők is felférjenek. Szerencsére mindenki fölfért és kijutottunk a vasútra.

Vasútnál az érkezési oldalon nincs buszmegálló, egyből az útra teszi le az utasokat. Mivel ezt láttam, mikor megérkeztünk szerdán, kértem a sofőrt, hogy engedje meg, hogy a felszállási oldalon szállhassak le. Ugyanis olyan meredek lett volna a rámpa a leszállási oldalon, hogy majdnem függőleges. Volt még időnk, Péter el akart menni wc-re, de nem találtam meg. Bementem az információhoz megkérdezni merre vannak a wc-k. Elmondta és nagy örömmel hozzátette, hogy van mozgássérült wc is. Ezen picit elcsodálkoztam, mert nem egy nagy állomás. Nagy örömmel mentünk, majdnem le a térképről, mert ez volt az utolsó része az állomás épületének. Nyitjuk meg, zárva. Jó, akkor Péter bemegy a férfi wc-be. Igen ám, de egyedül nem tud tájékozódni. Bement, próbálta megtalálni mi-hol lehet, de nem sikerült. Mondja hozzak neki egy férfit, egy dolgozót, hogy kísérjék be. Hááát férfit se MÁV alkalmazottat, se utast nem találtam. Így visszamentem az információra, mondtam neki, hogy örülök, hogy van mozgássérült wc, csak azt nem mondta el, hogy be van zárva és hol találom a kulcsát. Ezen kicsit meglepődött és biza Ő is keresgette jó pár percig, de meg lett! Mire visszaértem nagy örömmel a kulccsal Péterhez, addigra már nem mert elmenni, mert idő volt a vonat érkezéséhez.

Átrobogtunk a vágányhoz és vártunk. Ekkor még nem tudtam milyen vonatot kaptam, csak reménykedtem, hogy tényleg a kis piros, amibe van saját lift és alacsonypadlós. Öt perc késéssel érkezett. Tudták a jegyvizsgálók, hogy jövök, mert ott voltak a liftes ajtónál. Szegényeknek nem akart működni…szerencsére volt hozzá mellékelve tájékoztató. Böngészték, nyomogatták a gombokat, forgatták a kulcsot….lejönni lejött azon a fél méteren, ami volt a peron és a vonat között. De föl már nem ment….összecsomagolták a liftet és a kalauzok, mozdonyvezető és az utasok felpakoltak kézi erővel. 38 perces késéssel indultunk tovább. De legalább csak 50 cm-t kellett emelni. Cserébe légkondis és csendes volt. A Nyugatiban tudták, hogy nem működik a lift, vártak rám a jól bevált kézi hajtásos rámpával. Egyik oldalon begurultam, másikon ki, még tekergetni sem kellett. A körútra kiérve beszippantott az emberáradat.

Helló Budapest, visszaértünk. “

Öröm volt olvasni a majdnem akadálymentes nyaralás történetét! 🙂 Hajrá Erika, csak így tovább!
1800335_941883949210103_2863806648840438918_n


 

Route4U-val a célunk, hogy egy olyan eszközt készítsünk, amellyel mindenki önmagát segítheti. Az appban akadálymentes helyek és útvonalak keresésére nyílik lehetőség. Budapesten belvárosában a járdanavigációt is igénybe lehet venni: olyan útvonalat rajzol nekünk az app, amelyen a saját beállításaink alapján biztosan el fogunk tudni menni.

Akadálymentes helyeket nem csak keresni, de minősíteni is tudunk: az applikációt megnyitva szürke színnel jelzett karikákra kattintva megadhatjuk a bejárat és a mosdó adatait, segítve ezzel az egész közösséget. Hajrá, csak így tovább! 🙂

Tengerparti nyaralás lakókocsival és kerekesszékkel

1-A_IMG_1488

Mányik Richárd a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület elnöke és vezető kutyakiképzője. Emellett pedig egy hihetetlenül aktív életmódot folytató ember, aki a Route4U Keménymag tagja a kezdetektől fogva. Facebook oldalán gyakran élménydús történetekkel vagy kalandokkal szórakoztatja ismerőseit nem mindennapi életéből. Legutóbb egy horvátországi tengerparti kisváros, Umag mellett kempingezett a családjával.  Ricsi engedelmével következzen néhány érdekes szösszenet, tőle:

Kempingezés négy keréken, családi nyaralás fotóbeszámolója kerekesszékes perspektívából

“Kempingezés négy keréken: Az emberek reakciója alapján itt az első napokban az a pozitív érzésem támadt, hogy különleges vagyok (és nem fura, mint odahaza legtöbbször). A kemping egészen jó akadálymentes szempontból, dimbes dombos és iszonyú nagy távolságok vannak, de van rámpa a tengerbe

és van elegendő akadálymentes mosdó, amik tiszták, de elég furák. Szilikonos gumival van az ülőrész megoldva, amitől jóval öblösebb az egész, így kész tornamutatvány fennmaradni. Körbejárva a környék nagyobb bevásárló helyeit gyorsan rájöttem, hogy azért elég árnyalt a kép. A mozgássérült parkolót a helyiek zokszó nélkül elfoglalják, míg a “nyugati” turisták tudják mi a jelentősége a fenntartott helynek. A bevásárló helyek akadálymentes mosdói legtöbbször csak papíron létező képződmények, használni őket nem lehet…vagy a wc deszka hiányzik vagy a kapaszkodó, vagy koszos, vagy ezeknek a kombinációja…remélhetőleg csak erre a környékre jellemző mindez.

Kempingben, lakókocsival

“A kempingezés legküzdelmesebb szakasza a megérkezés és telepítés. Megtalálni a parcelládat, lakókocsit elhelyezni, kipakolni, bepakolni, pakolni…több órás utazás után, fáradtan, dög melegben, feszült hangulattal. Munkánk felénél, két órás intenzív munkánk közben, a szomszéd parcellába begördül egy csilivili lakóbusz.

Egy svéd pár telifogsor mosollyal kedvesen köszönnek és nekikezdenek ők is a telepítésnek: gombnyomásra a busz letalpal, kitesznek egy nagy kemping asztalt fehér abrosszal, kemping-fotelükben helyet foglalnak két hideg sör társaságában és hol a tengert bámulják, hol minket, ahogy rendíthetetlenül pakolunk és pakolunk.


A srácaink egyből javaslatokat tesznek: a lakókocsi kempingezés nagy kaland, de a lakóbuszos lenne az igazi.”

Kutyák a kempingben

“Kutya, kemping, ragyogó idő, nagy meleg…és kutya? Nagyon sokan kedvencükkel együtt valósítják meg a nyaralásukat. A kemping igyekszik ezeknek az elvárásoknak is megfelelni, a több zónára osztott hatalmas területen van kijelölt kutyasétáltató hely, egy külön partszakasz, ahol a bátrabbak együtt fürödhetnek négylábú társukkal. ( A sziklás rész miatt nehéz a vízbe bejutni, de nem lehetetlen).

Kutyazuhanyzók is vannak, igaz nagyon kevés, de ez inkább a távolságok miatt jelent nehézséget, mintsem a kapacitás miatt. Elvileg szigorú alapszabályok vannak, kutya melyik zónában tartózkodhat, mindig pórázon kell legyen stb…de idén már jóval lazábbak ezek a kötelezettségek, mint négy éve, amikor kutyával jártunk itt. A környék turista helyin is teljesen elfogadott és megszokott a kutyák jelenléte. Igaz a turisták kutyái is nagyon jól szocializáltak, mind fajtársaikra, mind az emberekre. Éttermekben egyből hozzák a vizet a kutyáknak…
Kutyával való nyaraláshoz idilli környezet Istria ezen része.”

Gyerekek

“A gyerekek is megnéznek, mint a felnőttek, hogy miért ül valaki kerekesszékbe…a gyerekek kegyetlenül őszinték, de “kegyetlenül” nyitottak is tudnak lenni. Egy alkalommal emelkedőnek felfelé tekertem, pöttöm kisfiú nagy elálló fülekkel nézett elgondolkodva. (A kánikula miatt rövidnadrágban árnyéktól árnyékig grasszáltam, így a tónustalan vékony lábamat megbámulták az emberek.) Közelébe érve rámosolyogtam, Ő fülig érő szájjal emelte a kezét és lepacsiztunk, ezentúl nagy cimbik voltunk bármikor találkozunk.

Barátok látogatóba jöttek hozzánk a kempingbe, a gyerekek egymással versenyeztek, hogy ki segítsen tolni, miután látták, hogy emelkedőn felfele nekem nehéz tekerni.”

Szépirodalom

nélkül nem teljes a nyaralás…

konyvek

“Az olvasást hagyományőrző formában meglepően sokan űzik itt a kempingezés alatt. Szépirodalmi készletem: Kis üdítő, kis krumpli – Herczeg Szonja.”

Rovinj

gyönyörű túrista célpont. Autóval megközelíteni is nehézkes, annyi látogatója van ennek a szirtfokra épült kis városkának. A parkoló nagy kincs, a mozgássérült igazolvány felmutatása külön fenntartott helyet biztosít!

A_IMG_1140A hangulatos és meredek kis utcák macskakővel vannak borítva, egy ideig mentem csak fel, utána a csapat többi tagjára bíztam a magassági felderítést és lassan visszaereszkedve fotózkodásba kezdtem…

A_IMG_1128 sirály

A sík kikötő része viszont teljesen jól használható kerekesszékkel is!

Végszóként

pedig keresve se találhatnánk ennél jobbat:

“Élj úgy, hogy: tudd észre venni és értékelni életed apró szépségeit…és legyen kivel megélned mindezt!

naplemente

Kicsit elcsépelt szavak, mint a naplemente egy fotón, de az alkonyat előtt a parton helyet foglaló párt mindenki elismerően és kicsit irigykedve bámulta. Egy üveg bort kortyolgatva, beszélgetve, egy gyertya hangulatos pislákolása mellett élőben nézték saját életük moziját. (A fiatal kutya már csak hab a tortán.)”

Egy kicsit mi is irigykedünk… és nem csak a párra… Köszi Ricsi!

 


A Route4U-val a célunk, hogy egy olyan eszközt készítsünk, amellyel mindenki önmagát segítheti. Az appban akadálymentes helyek és útvonalak keresésére nyílik lehetőség. Budapesten belvárosában a járdanavigációt is igénybe lehet venni: olyan útvonalat rajzol nekünk az app, amelyen a saját beállításaink alapján biztosan el fogunk tudni menni.

Akadálymentes helyeket nem csak keresni, de minősíteni is tudunk: az applikációt megnyitva szürke színnel jelzett karikákra kattintva megadhatjuk a bejárat és a mosdó adatait, segítve ezzel az egész közösséget. Hajrá, csak így tovább! 🙂

Bejártuk a felújított Széll Kálmán teret!

IMG_0065

Egy örökkévalóságnak tűnt, de végre elkészült. Kérdés, hogy javult-e a helyzet a korábbiakhoz képest, illetve hogy kerekesszékkel lehet-e egyszerűen, kényelmesen közlekedni

Jelen írásnak nem célja a tér múltját és a felújításig történt eseményeket számba venni. A napokban megjelent mainstream és urbanisztikai sajtóban főleg azt nehezményezték, hogy a felújítás után is megmaradt a régi Moszkva tér tranzit jellege. Ennek a szerepnek adottságai miatt – egyszerűen nincs elég hely – nem tud igazán jól megfelelni.

IMG_0128

A bejárás során mi is ezt tapasztaltuk, rengeteg ember siet hullámokban minden irányból minden irányba, de valójában ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire használható a tér kerekesszékkel.

A téren három, pontosabban sajnos egyelőre 4 problémát találunk továbbra is a felújítás után. Az első, ami szintén a tér sajátossága, hogy rengeteg a villamossín – helyszínenként minimum 2 pár – melyeken kerekesszékkel folyamatos a zötykölődés. Az átkelők burkolata is kis méretű díszkő, nagyon kényelmetlen. Persze a 10 centiméter magas bazaltpadkánál lényegesen jobb.

IMG_0094

IMG_0071

A második probléma a több helyen megtalálható, homorú térelválasztó “csík” a járda és a kerékpárút között. Ez az elem más felületek elválasztását is szolgálja néhány helyen. Ez sokszor a síneken, aztán az 1-2 cm magasságú padkán történő átkelés után kerül elénk.

IMG_0077

Harmadik probléma a tér déli oldalán lévő rámpa, amely úgy tűnik, mintha a felsőbb szintre vezetne, így kimondottan megtévesztő.

IMG_0090

IMG_0086

A negyedik, remélhetőleg ideiglenes problémát a lift, pontosabban annak hiánya, okozza. A fenti képeken látható rámpa túloldalán, az alagút mellett találjuk egyébként a liftet, mely a helyszínen dolgozó mérnökök tájékoztatása szerint már üzemképes, azonban az engedélyeztetés még nem zárult le. Reményeink szerint hamarosan birtokukba vehetik a közlekedők!

IMG_0083

A tér ugyan továbbra is egy “átjáróház”, de azokat a kritikákat, melyek a közösségi tér hiányát róják fel, nem teljesen érezzük jogosnak. Az új Széll Kálmán tér padjait, könyöklőit és többszintes pihenőhelyeit már most birtokukba vették a járókelők. A tér közepén található szökőkútnak pedig kicsik és nagyok egyaránt csodájára járnak.

Időről-időre vízpára tör elő a szökőkútból, mely a nyári hőségben borítékolhatóan az itt áthaladók egyik nagy kedvence lesz.

A felületek csúszósságáról most nem tudunk nyilatkozni, a bejáráson a száraz térkövek (nem meglepő módon) remekül tapadtak. Eső után azonban érdemes óvatosan közelíteni a lejtőkhöz, gyalogátkelőkhöz.

A tér valóban nem tökéletes, de tágas, sima, és ami a legfontosabb, mentes a magas padkáktól. Kerekesszékkel nagyságrendekkel jobban közlekedhető, mint korábban. A térbútorok és a fák, melyek néhány év múlva ékei lesznek a térnek, együtt igazán barátságos hangulatot teremtenek. Az apró, vagy épp nagyobb street-art megoldások pedig egy modern, európai tér méltó elemei.

Következzen zárásul néhány életkép a felújított Széll Kálmán térről.

IMG_0151

IMG_0150

IMG_0144

IMG_0141

IMG_0130
IMG_0120

IMG_0118

IMG_0112
IMG_0093

IMG_0082

IMG_0078

IMG_0140

 

 

IMG_0133

IMG_0138

IMG_0091

Fogyatékosság-barát mozi és kávézó Budapesten, az egykori Vörösmarty Mozi helyén

A március 22-én megrendezett Akadálymentes Város Konferenciára érkeztünk a 2016. március 10-én nyitott Premier Kultcaféba.

A Baross utca 1. alatti akadálymentes bejáraton érkeztünk a közösségi tér mackócsillárokkal díszített kávézó részébe. A kávézóban mindent nyalánkságot megtalálunk, ami szem-szájnak ingere, kávét, hideg-meleg szendvicseket, salátákat, sőt még tortát, süteményeket is. Az újonnan kialakított belső tér nagyon kellemes, otthonos, a székek pedig kényelmesek.

IMG_8379

A kávézó munkatársai között szép számmal találunk fogyatékkal élőket is, akik lelkesen és profin végzik munkájukat.

IMG_8383

Központi helyen, szinte a Kálvin téren találjuk a Premiert, érdemes beugrani legalább egy kávéra. A kávézó mellett a látogatókat akadálymentesített közösségi tér, csúcstechnológiával felszerelt mozi, valamint közösségi és kulturális programok sorozata várja. A programokról bővebben Facebook oldalukon tájékozódhatsz.

A konferencia

IMG_8381

Az Akadálymentesített Város Konferencia egy remek kezdeményezés volt, érdekes beszélgetésekkel és a közönség bevonásával. Az akadálymentes városi közlekedés lehetőségeinek megvitatásakor a Route4U képviselője, Dobai Tibor a közönség soraiból kifejtette:

A teljes akadálymentesítés egy hosszú és tökéletlen folyamat. Nagyon kevés szó esik arról, hogy addig is komoly, minőségi változás érhető el rengeteg érintett életében, ha legalább a már most elérhető akadálymentesített létesítményekről, szolgáltatóhelyekről, közterületekről, tömegközlekedési eszközökről tájékozódni tudnak. Ennek a tájékoztatásnak könnyen hozzáférhetőnek és könnyen értelmezhetőnek kell lennie, és a Route4U ennek megteremtésén dolgozik.

A konferenciateremként is funkcionáló moziterem egyébként szintén akadálymentes, tágas tér és hosszú, színpadra vezető rámpa várja a kerekesszéket használókat.

11893842_198980583794182_612676156419078099_o
A Premier Kultcaféban heti rendszerességgel konferenciákat, beszélgetéseket, felolvasóesteket és egyéb közösségi rendezvényeket terveznek, melyek természetesen mind kerekesszékkel is élvezhetők lesznek.

Megközelítés:  9-es alacsonypadlós autóbusszal a Szentkirályi utca megállóig. A Kálvin tér megállóig 4-es metróval, vagy 15, 115, 9-es akadálymentes autóbusszal. 83-as trolibusszal, melynek nem minden járata akadálymentes.

Jó kávézást, jó szórakozást!

3 akadálymentes mozi Budapesten

Egy izgalmasnak ígérkező magyar film közelgő premierjével kapcsolatban jutott eszünkbe, hogy a héten bemutatunk három budapesti helyszínt, ahová biztosan bejutunk és még élvezni is tudjuk aktuális kedvenceinket, ha kerekesszékkel érkezünk. Magáról a filmről a közeljövőben írunk bővebben.

PUSKIN

puskin1

puskin2

Helyén 1926 óta üzemel mozi. 1948-ban nevezték át Puskinra. Az első néhány évben még csak némafilmeket vetítettek. A korábbi egytermes, 663 férőhelyes filmszínház 2013 óta öt teremmel – Mephisto, Amarcord, Metropolis, Annie Hall, Körhinta – üzemel.

Honlap: http://puskinmozi.hu/mozimusor

Megközelítése: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18.

Ha tömegközlekedéssel érkeznénk, a néhányszáz méterre lévő Deák teret vagy a közeli Astoriát javasoljuk.

Alacsonypadlós autóbuszjáratok az Astoria megállóban: 107,178, 5, 7, 8, 110, 112, 123, 233, 239.

A mozi a Ferenciek teréről, ahogy az a Route4U térképén is látszik, csak nagy kerülővel közelíthető meg, a magas padkák miatt.

Premier Kultcafé

12107717_203636686661905_7615716835406548849_n

12523827_203636629995244_690938355575199849_n

11893842_198980583794182_612676156419078099_o
2016. március 10-én nyitotta meg kapuit Magyarország első olyan fogyatékosság-barát mozija, amely egyúttal kávézó és kulturális központ fogyatékossággal élő munkavállalókkal és számtalan programmal az egykori Vörösmarty Mozi helyén. Akadálymentes bejárat a Baross utca 1. alatt található.

A Premier Kultcaféban a látogatókat akadálymentesített kávézó és közösségi tér, csúcstechnológiával felszerelt mozi, valamint közösségi és kulturális programok sorozata várja.

A programokról bővebben: https://www.facebook.com/premier.kultcafe/events

Megközelítése:  9-es alacsonypadlós autóbusszal a Szentkirályi utca megállóig. A Kálvin térig 4-es metró, 15, 115 és 9-es akadálymentes autóbusszal. 83-as trolibusszal, melynek nem minden járata akadálymentes.

Cinema City Aréna

arena2

arena1

A Cinema City-k, habár elméletben teljesen akadálymentesek, gyakorlatban ez sokszor nem így van, ahogyan azt számos internetes beszámolóban is olvasható.

Az Arénában a pénztárszinten kell a mozi alkalmazottainak szólni, akik felkísérnek minket lifttel a mozitermünkhöz. A VIP termekhez kerekesszéklift áll rendelkezésre.

Moziműsor: http://cinemacity.hu/Arena

Megközelítés: 80A jelzésű alacsonypadlós trolibusszal az Arena Plaza megállóba, vagy a Keleti Pályaudvartól egy pár perces sétával.

Te hova jársz moziba? Ha ismersz ezekhez hasonló helyeket, oszd meg a Route4U közösséggel a Facebook poszt alá, hogy mások is tudjanak róluk!

Hétvégi világutazás a borongós Budapesten

Idén rendezik meg a 39. Utazás Kiállítást. Az Utazás Kiállítás mellett szintén az “A” pavilon területén kapott helyett az Afrika expo és a Karaván szalon. Érdemes a kiállítást március 3-6. között meglátogatni, hiszen a szervezők és a kiállítók színes programokkal, nyereményjátékokkal és óriási kedvezményekkel várják az érdeklődőket.

2

4

Mi is ellátogattunk és teszteltük, hogy vajon akadálymentesen megközelíthető és élvezhető-e?

Közlekedés:

3

Az Örs vezér térről érkezve lehet felszállni a 10 percenként közlekedő 100-as akadálymentes buszra, ami közvetlenül a bejárat előtt tesz le. Mi a III-as számú bejáratnál szálltunk le.

Bővebb infó az akadálymentes tömegközlekedésről a FUTÁR app-ról szólo írásunkban!

Bejárat

A III-as bejáratnál problémamentes a bejutás.

30

Miután bementük a kapun, lehetőségünk van igénybe venni az ingyenes, akadálymentes mosdót. Nincsen kulcsra zárva, tehát bárki igénybe veheti engedély vagy a kulcs elkérése nélkül.

15

A jegyek kifizetése után juthatunk ki egy hosszú, nyitott folyosóra, amely már a kiállítási területre vezet. A folyosó két oldalán ínycsiklandó illatok csábítják az utazni, idegen kultúrákat megismerni vágyókat.

14

17

Ebben az évben a szakmai díszvendég Kína, a kulturális díszvendég pedig Brazília. A standok között mind a két nép nemzeti sajátosságait felfedezhetjük.

Az Utazás Kiállításban az a legszebb, hogy az egész egy nyüzsgő kavalkád, amely elvisz bennünket Budapesttől, Marokkón át egészen a kínai Nagy Falig. A belépőjegy megváltása után egy borongós budapesti hétvégén akár a fél világ csodáival megismerkedhetünk.

29

12

A kiállítás kötelező kellékei, az óriási állatplüssök, ebben az évben sem maradhattak el.

13

Ha a kedves olvasó kedvet kapott egy hétvégi világutazásra, vasárnap este 6-ig lehetősége van rá!:)

Jó szórakozást!

 

 

Hová menjünk sétálni? Mechwart liget

Legutóbbi ajánlónkban a Dagály fürdőt ajánlottuk az Árpád-híd pesti hídfőjénél, úgyhogy most kalandozzunk át Budára, és látogassunk meg egy remek hangulatú, fákkal szegélyezett teret, a Mechwart ligetet.

A tér névadója Mechwart András gépészmérnök, a magyarországi villamosipar elindítója. Vállalatigazgatóként és feltalálóként is kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy a 19. század utolsó harmadában a magyar gép- és villamosgépipar jelentette a világszínvonalat.

21 Mechwart András gépészmérnök Mechwart liget

 

Nem véletlenül sokak kedvence a Mechwart liget, hiszen a 2010-es felújítás óta kerekesszékel is akadálymentes tér óriási fáival, szőkőkútjával, a dombra vezető ösvényivel egy csepp békesség a nyüzsgő városi forgatagban.

19 Mechwart liget akadálymentes Route4U

A dombon elhelyezkedő II. Kerületi Polgármesteri Hivatal a hosszú lépcsőt elkerülő (ugyan kicsit meredek) ösvényeken közelíthető meg. A díszkövezett, nem túlságosan rázós sétányok mellett padok várják a pihenni, és rengeteg virág a gyönyörködni vágyókat. A fenti padokról már remek kilátás tárul elénk a térre.

18 Mechwart liget akadálymentes Route4U

4 Mechwart liget akadálymentes Route4U polgálrmesteri hivatal

6 Mechwart liget akadálymentes Route4U polgálrmesteri hivatal

 

A játszóterek a legifjabbak, míg a kültéri “edzőterem” a nagyobbak számára okozhat izzasztó perceket. A kerekesszékkel érkezőknek is – ha van rá lehetőségük – érdemes lehet kipróbálni egy-egy hozzáférhető eszközt, hiszen rendelkezésre áll elegendő hely.

1 Mechwart liget akadálymentes edzsőterem játszótér

23 Mechwart liget akadálymentes edzsőterem játszótér

16 Mechwart liget akadálymentes edzsőterem játszótér

 

Az edzőterem megközelítése sajnos nem zökkenőmentes, a kaviccsal felszórt sétányon problémás lehet a közlekedés.

20 Mechwart liget akadálymentes edzsőterem játszótér

A Mechwart liget a II. kerületi önkormányzatnak köszönhetően ingyenes wifivel rendelkezik, így egy szép tavaszi napon akár hosszabb időre is a fák alá cövekelhetünk.

A téren, ahogy a Route4U piktogramjain is látszik, kerekesszékkel akadálymentes nyilvános illemhely található. Egy saroknyira, a Bimbó és a Buday László utca sarkán pedig szintén ilyen gyógyszertár található. A patikáig vezető járdák és átkelők járdaszegélyei alacsonyak.

17 7 Mechwart liget napsütéses idő akadálymentes tér kerekesszék
A cikk megjelenésének hétvégéjén az internetes időjárás előrejelzések szerint csak szombaton lesz értékelhető (felhős és napsütéses váltakozik) idő, így ezt a napot javasoljuk látogatásra.

7 Mechwart liget napsütéses idő akadálymentes tér kerekesszék

Megközelítés

A 11, 111, 91, 191, 291-es alacsonypadlós buszokkal.

A 4, 6 villamosokkal illetve Észak-Buda felől az új, 17-es villamos alacsonypadlós járataival.

A Széll Kálmán / Széna térről rövid sétával elérhető a liget.

A BKK FUTÁR online felültén az interneteten is megkereshetjük a megállókat.Bővebb infó az akadálymentes tömegközlekedésről a FUTÁR app-ról szóló írásunkban!
Kellemes időtöltést kívánunk!

Programajánló: Dagály fürdő

7 Dagály fürdő akadálymentes Route4U akadálymentes térkép

 

7 Dagály fürdő akadálymentes Route4U akadálymentes térkép

A híres-nevezetes Dagály fürdő 1948 óta üzemel a két évvel később átadott Árpád híd északi oldalán, a Duna-parton, gyógyfürdőnek azonban csak 1970 óta minősül, amikor a Széchényi gyógyfürdőt tápláló hévforrás vizét átvezették, hogy a Dagályt is táplálja. A nyitott gyógymedence 34-36 fokos, míg az 50 méteres úszómedence 24-27 C°.

19 7 Dagály fürdő akadálymentes Route4U akadálymentes térkép

Az épületet főbejárata és a nyáron használt kapu is akadálymentes. Az épület előterébe érve a dolgozók kinyitják számunkra a bejáratot, majd a kerekesszékkel érkező vendégek részére fenntartott tágas öltözők egyikét is.

15 Dagály fürdő akadálymentes Route4U akadálymentes térkép
13 Dagály fürdő akadálymentes Route4U akadálymentes térkép

Télen, mikor nincs nyitva a nyári kapu, egy lifttel érkezünk a medencék szintjére. Jelen írás megjelenésekor épp a liftszerelőket várják, ezért a kedves olvasóknak azt javasoljuk, indulás előtt tájékozódjanak a www.dagalyfurdo.hu oldalon, vagy a 061 452-4556-os telefonszámon.

“Odalent” büfé, pihenő, szaunák és az 50 méteres medencéhez vezető fűtött folyosó vár minket. A télen használható medencékhez praktikus, motoros beemelő tartozik, melynek használatában a személyzet nyújt segítséget. A fürdő dolgozói a vezetőséggel együtt nagyon kedvesek és segítőkészek.

12 Dagály fürdő akadálymentes Route4U akadálymentes térkép
4 Dagály fürdő büfé akadálymentes Route4U akadálymentes térkép

A létesítmény több akadálymentes mosdóval is rendelkezik, melyekben pánikgombot is találunk.

5 dagály fürdő akadálymentes wc route4u akadálymentes térkép

16 dagály fürdő akadálymentes wc route4u akadálymentes térkép

A fürdő a szomszédos uszoda építési munkálatainak hála idén csak augusztus 31-ig várja vendégeit. Az újranyitás időpontjáról egyelőre nincsenek információink.

8 dagály fürdő építkezés route4u

Látogatásunk során tapasztaltak alapján télen, hétköznaponként nem kell tömegtől tartanunk. A nyári hónapokban valószínűleg már más a helyzet.
A kikapcsolódás mellett a gyógyvíz persze a testünkre is jótékonyan hat.

A következőkben lehet segítségünkre:

Ízületi gyulladás, köszvény félheveny és idült állapotban, a gerincoszlop merevedéssel járó megbetegedései (Bechterew-kór), idült derékfájás, idegfájdalmak (neuralgiák), isiász és más ideggyulladások idült állapotban. Az ortopédia körébe tartozó megbetegedések: gerincferdülések, lúdtalpból származó fájdalmak. Idegbénulások, gyermekbénulás utókezelése, baleseti utókezelések.

20 dagály fürdő gyógyvíz route4u

23 dagály fürdő gyógyvíz route4u

Ivókúra javallatok

Gyomor és bélrendszer hurutos betegségei, gyomorsav túltengés, vesemedence gyulladás, vesekő képződés. Keserűsóval az epehólyag és az epeutak hurutos betegségeinek gyógyítására.

 

Egy liter gyógyvízben oldott ásványi anyagok mennyisége milligramban:
Lítium (Li+): 0,12
Nátrium (Na+): 64,5
Kálium (K+): 6,0
Kalcium (Ca2+): 120,2
Fluorid (F-): 1,4
Klorid (Cl-): 47,9
Bromid (Br-): 0,14
Jodid (J+): 0,02
Hidrogén-karbonát (HCO3-): 502,7
Szulfát (SO2-4): 107,5
Metakovasav (H2SiO3): 26,0
szén-dioxid (CO2): 128,9
Magnézium (Mg2+): 41,8
Összes oldott ásványi anyag: 1047,58 mg/liter

(Forrás: Magyar fürdőkalauz. Magyar Almanach Kiadó. Budapest, 1997, Budapest fürdőváros. (Budapest Gyógyfürdő Zrt.). 2010)

A fürdő megközelítése

A Kossuth teret bemutató korábbi cikkünkben is a 15-ös és 115-ös alacsonypadlós autóbuszokat javasoltuk utazási lehetőségként. A Dagály fürdő megközelítésének legegyszerűbb megközelítése tömegközlekedéssel szintén ezzel a két busszal történik. Kapcsolódó megálló mindkét esetben a Dagály fürdő.
A BKK FUTÁR online felültén az interneteten is megkereshetjük a megállókat.
Bővebb infó az akadálymentes tömegközlekedésről a FUTÁR app-ról szóló írásunkban!

Kellemes időtöltést kívánunk!

“Mi értelme van az applikációnak, mikor mindenki tudja, hogyan juthat el a Deákról a Dunakorzóhoz?”

KerekesszekNavigacio-150910-bsz (40)

Csütörtökön a Magyar Turizmus Zrt-vel közös sajtótájékoztatót tartottunk, mely során bemutattuk a nagyérdeműnek a belváros akadálymentes (turisztikai) térképét.

A rendezvényen szép számmal jelentek meg érdeklődők, a sajtó képviselői, imádott Keménymagunk tagjai, és az akadálymentes világ ügye iránt elkötelezett hírességek, mint Bárdosi Sanyi olimpikon, Szalóki Ági énekesnő, Magyar Attila színművész és Till Attila showman. Büszkén jelentjük: a délelőtt remek hangulatban telt, minden résztvevő jól érezte magát.

A sajtótájékoztatóval egybekötött városi sétát azért szerveztük meg, mert szerettük volna megmutatni a Route4U térképet és app-ot a gyakorlatban is. Jelenlegi állás szerint a pesti és budai belváros járdái, kereszteződései és az átkelők akadálymentessége kerültek fel a térképre, melynek összeállításában a Route4U Keménymagja aktivitásával és visszajelzéseivel óriási segítség volt, így ennek a fontos mérföldkőnek az elérése az ő személyes sikerük is.

Az akadálymentes térkép mindig legfrissebb verziója érhető el a http://route4u.org címen valamint az androidos applikációban.

Csapatokat alkottunk és városi túrára indultunk a Budapest UnderGuide és az ImagineBudapest jóvoltából

KerekesszekNavigacio-150910-bsz (17)

A csapatok színes karszalagok alapján találták meg egymást, aztán minden csapat kapott egy kincskereső térképet és egy Route4U-val felszerelt tabletet (a tableteket az Acer Magyarországtól kaptuk kölcsön – ezúton is köszönjük!), és indulhatott is a kaland! A csoportok szerencsére teljesen vegyesre sikerültek, mindegyikben akadt Keménymagos de olyan járó érdeklődő is, aki most találkozott először az akadálymentesség és a navigáció szükségszerű találkozásával.  Fültanúi voltunk a következő kérdésnek:

“Mi értelme van az applikációnak, mikor mindenki tudja, hogyan juthat el a Deákról a Dunakorzóhoz?”

Arról ne is beszéljünk, hogy aki turista, az nem feltétlenül tudja, de vannak ám olyan helyiek, akiknek egy váratlanul megjelenő 10 cm magas padka gondot okoz. Ez a Route4U lényege. Meg akarjuk szüntetni a meglepetéseket a közlekedésben. Nem akarjuk, hogy egy padka vagy akadály miatt bárkinek vissza kelljen fordulnia. Nem akarjuk, hogy valaki azért ne induljon el otthonról, vagy a szállodájából, mert nem tudja, mire számíthat.

A városi túrák során remekül lehetett használni az applikációt, hiszen egy adott pontból meg tudtuk nézni, hogy melyik utca melyik átkelőjét érdemes választanunk, ahol mindenki el fog tudni menni vagy gurulni.

Természetesen ez hatékonyabb lesz akkor, ha személyre szabott útvonalat tudunk tervezni. Szerencsére a most átugrott mérföldkővel ez is elérhető távolságba került.

Most pedig következzen néhány kép a délelőttről!

Previous Image
Next Image

info heading

info content


Segítsd te is az akadálymentes útvonaltervező ügyét a bejegyzés megosztásával!