Bejártuk a “budai fonódó” villamoshálózat új, északi részét

13 3-as villamosvonal route4u kerekesszékes térkép, akadálymentes térkép

A Bécsi út/ Vörösvári úti végállomáson szálltunk fel egy új – már a 3-as vonalon megismert – spanyol CAF villamosra.

A végállomás teljesen akadálymentes, a villamosra feljutás kerekesszékkel sem probléma.

2 route4u Vincze Zoli

A villamos maga Vincze Zoli, Route4U csapattag szerint tágas és jól használható, kényelmes.

4 route4u Vincze Zoli

Tesztünk csak a felújított szakaszra vonatkozik, de bejárás során már itt is felfedeztünk problémás megállókat:

A Szent Margit kórház és a Selmeci utca megállók a 17-es, 19-es villamos vonalán nem kerültek felújításra, így nem akadálymentesek. A peron és az ajtó távolsága jelentős.

Vincze Zoli a Szent Lukács gyógyfürdőig utazott, mely még új, akadálymentes.

A 17-es villamos az említett megálló után a 4/6-os villamos útvonalán halad tovább a Széll Kálmán térig, majd a Móricz Zsigmond körtéren keresztül folytatja útját a Savoya Park irányába. E sorok írója a Széll Kálmán tér új megállója után a Móriczig nem találkozott akadálymentes, magasított megállóval.

Az átadott fonódó hálózat az Észak-Budán közlekedők számára lehet nagy segítség, főleg miután megérkezik majd az összes alacsonypadlós jármű. A teljes budai villamoshálózat akadálymentességére azonban még sokáig kell várnunk.

Bejártuk: A felújított 3-as villamosvonal

5 3-as villamosvonal route4u kerekesszékes térkép, akadálymentes térkép

A 3-as villamosvonal felújítása 2014. november végén fejeződött be, amikor a teljes vonalon felújították a megállókat, és a megállók környékének gyalogos infrastruktúráját. Akadálymentességi szempontból azonban a gyökeres változás az első új, alacsonypadlós villamosok forgalomba állásával keződött 2015. szeptemberétől.

8 3-as villamosvonal route4u kerekesszékes térkép, akadálymentes térkép

A megállók a vonal teljes hosszán (32 db megálló) akadálymentesek. A bejárás során azt tapasztaltuk, hogy a megállók környékének átkelőit is minden esetben akadálymentesítették, így kerekesszékkel biztosan nem okoz problémát a megközelítésük. Egyetlen megállónak egy átkelője nem volt tökéletesen akadálymentes: a Nagy Lajos király újta / Czobor utca megállóhelyre az Örs Vezér tere felől érkezve néhány centiméter magas, lekerekített padkán keresztül jutathatunk két oldali járdára.

13 3-as villamosvonal route4u kerekesszékes térkép, akadálymentes térkép

Az új CAF villamosok remekül néznek ki és hangtalanul suhannak a felújított pályán. A kerekesszéket használók számára kijelölt ajtó közvetlen közelében található a tágas fogadó rész.

1 3-as villamosvonal route4u kerekesszékes térkép, akadálymentes térkép
Koller Sándor tesztelőnk maga is kipróbálta a vonalat, elmondása szerint nem mindegyik peron tökéletes, de összességében a vonal jól használható, a villamos szép, tágas, csendes. A villamosok belső kialakítása is jobb a Combinókénél. Sanyi azt is elmondta, hogy ha a villamos másodikként érkezik a Mexikói út végállomásra, kerekesszékkel még nem lehet leszállni.
Ekkor néhány perc várakozás után a villamos beáll a már akadálymentes végállomásra, ahol problémamentesen le lehet szállni.

A személyes élményeket véleményeket várjuk az írás alá, vagy Facebook oldalunkra.

Újabb jó hír: a holnapi napon adják át a budai fonódó vonalakat, melyek a 3-assal megegyező új, alacsonypadlós villamosokkal, és reményeink szerint szintén akadálymentes megállókkal várják a közlekedőket. Az átadást követően ide is ellátogatunk, és hírt adunk használhatóságukról.

További információk a budai villamosok változásaival kapcsolatban a BKK honlapján és facebook oldalán találhatóak.

[c5ab_ads size=”ads_468x60″ mobile=”off” tablet=”on” desktop=”on” ]<a href=”http://master.code125.com/purchase/” /><img src=”http://files.code125.com/ads/468×60.png” /></a>[/c5ab_ads][c5ab_ads size=”ads_300x50″ mobile=”on” tablet=”off” desktop=”off” ]<a href=”http://master.code125.com/purchase/” /><img src=”http://files.code125.com/ads/300×50.png” /></a>[/c5ab_ads]

A Mikulás segítői Budapest utcáit járják!

A napokban a Route4U Mikulás segítői járják a várost és népszerűsítik a Route4U, a Fővárosi Önkormányzat, valamint a BVA közös kampányát.

A Mikulás ugyanis idén kerekesszékre cserélte a szánját, és szeretné tudni, mely helyekre tud akadálymentesen bejutni Budapesten. Egy újabb hely minősítésével a guruljszabadon.hu -n, a Mikulás egy kilométerrel közelebb gurul hozzánk. Épp Koppenhága magasságában jár, de mi már nagyon várjuk, hogy ideérjen 🙂

mikulas_segitő2

A hölgyek a város forgalmas csomópontjai közelében keresnek fel kávézókat, éttermeket, irodaházakat, orvosi rendelőket és egyéb üzleteket, hogy kihelyezhessék a Route4U Mikulás kedves kártyáit és plakátjait. A kampánnyal a célunk az egész társadalom bevonása a játékba, így mind akadálymentes, mind nem akadálymentes helyeket is felkeresünk. Úgy gondoljuk, hogy a nem akadálymentes helyek ismerete is fontos az információs akadálymentesítés szempontjából, ráadásul így nekik is lehetőségük nyílik részt venni a társadalmi összefogásban.

telefon_szorolap_front

A visszajelzések szívet melengetően pozitívak, még az is előfordul, hogy a Route4U Miklás kártyáit kihelyezés után tovább terjesztik az üzletek! Az érdeklődők mostanáig mintegy 2000 helyet minősítettek a városban, melyek mind fel is kerültek a route4u.org akadálymentességi térképére.

Amennyiben Te, kedves olvasó, kiraknál néhány kártyát és/vagy plakátot a munkahelyedre, lakóházadba, vagy kedvenc kávézódba, kérünk hogy jelezd nekünk Facebook kommentben, vagy a tibor@route4u.org címen, és viszünk neked néhányat 🙂

Hajrá segítők, hajrá Mikulás!

A Mikulás kerekesszékre cserélte a szánját

fb_poszt_statikus

A Mikulás már elindult Lappföldről… Hogy mikor ér ide, az rajtad is múlik!

Állapítsd meg a közeledben lévő szolgáltató-helyekről (étterem, kávézó, bolt, hivatal, stb), hogy be lehet-e oda jutni kerekesszékkel, tehát, hogy van-e lépcső a bejáratban. Rögzítsd minősítésedet a rendszerünkben, amivel egy kilométernyi előrehaladáshoz segíted hozzá a Mikulást. A teljes táv amin végig kell mennie, hogy Budapestre érjen kb. 3000km, tehát 3000 hely minősítése után érkezik meg hozzánk.

Az általad rögzített minősítések azonnal megjelennek a Route4U online térképén, így a játék során minden felvitt információval azonnali és maradandó értéket teremtesz!

Hogyan műküdik?

1. A kezdőlapon kattints a nyílra a jobb alsó sarokban.

2. Add meg a helyet, aminek környékén minősíteni szeretnél. A rendszer megpróbálja automatikusan meghatározni az aktuális pozíciódat, de ez a készüléked beállításaitól és böngésződ típusától függően nem mindig lehetséges. Ilyenkor, a térkép mozgatásával, kézzel állíthatod be, hogy hol vagy.

3. A megjelenő listából válaszd ki a helyet, amit minősíteni szeretnél és nézd meg, hogy be lehet-e jutni oda kerekesszékkel (van-e lépcső és mekkora).

4. Rögzítsd a minősítésedet a rendszerben a három szín valamelyikének kiválasztásával.

5. Légy büszke magadra, mert valódi értéket teremtettél! 🙂

Színek jelentése

stamp_geen

 

A bejáratban nincs lépcső, a küszöb max. 2-3cm

 

stamp_yellow

 

A bejáratban maximum 1 lépcső van, a lépcső magassága 7 cm-nél nem nagyobb

 

stamp_red

 

A bejáratban 1-nél több lépcső van, vagy a lépcső magassága nagyobb mint 7 cm

 

Információs akadálymentesítés

Tudtad, hogy egyes helyek akadálymentességére vonatkozó információk legalább annyira fontosak a kerekesszéket használók számára mint maga az akadálymentesítés?

Magyarország online térképén már több százezer hely adatai megtalálhatók, de a többségük esetében akadálymentességre vonatkozó információ nincs. Most egy kis összefogással és néhány gombnyomással gyökeres változást érhetünk el ebben.

Hogyan csatlakozhatok?

A játékhoz a guruljszabadon.hu weboldalon keresztül csatlakozhatsz. A legfrissebb információkat a facebook oldalunkon keresztül tudhatod meg. Ha tetszik a kezdeményezés és úgy gondolod, hogy a barátaid is szeretnének néhány kattintással valódi értéket teremteni, hívd meg őket is, hogy Magyaroroszágot közösen fel tudjuk mérni.

Kávézók a Kálvin térnél – WheelChallenge

Mint ahogy a Kálvin teret bemutató cikkünkben is említettük, a tér és környéke közlekedési szempontból kifogástalan.

A bejárás során azonban – mikor akadálymentes kávézót és éttermeket kerestünk a környéken – meglepődve konstatáltuk, hogy alig találunk olyan helyet, melyhez nem 15 centiméter magas lépcsőn kereszül vezet az út. Hiába található rengeteg kávézó és étterem a Ráday utcában, közülük egy sem akadálymentes. Néhány esetben lehetőségünk van a teraszon helyet foglalni, de fagypont körüli hőmérsékletben ez nem túl nagy vigasz.

A cikk nem azért három akadálymentes kávézóról szól, mert ez egy jól hangzó szám, hanem mert ennyit találtunk a hosszú bejárás során. Amennyiben a kedves olvasó ismer rajtuk kívül ilyen helyet, kérjük ossza meg velünk kommentben itt a blogon, vagy Facebook oldalunkon.

Következzen a Kálvin tér környéki akadálymentes kávézók triumvirátusa. Amellett, hogy megihatjuk az aktuális cappuchinónkat vagy presszókávénkat, mindhárom nyújt valami egyedit is.

Monyó Café – Kálvin tér 7, 1091

elérhetőség (70) 415 7835

Monyó Café kalvin ter route4u akadalymentes terkep

Remek hangulatú hely a 4-es metró liftjének közvetlen közelében. A teraszon és a belső részen is elegendő hely áll rendelkezésre kerekesszékkel való közlekedésre. A bejárattal ellentétben a mosdó sajnos nem akadálymentes. A Monyó Caféba csapolt és üveges kézműves söreik és koktélakcióik miatt is érdemes ellátogatni.

 

“52” Bisztró – Magyar utca 52.

elérhetőség (20) 599 6397

52es bisztro kalvin ter route4u akadalymentes terkep

A Kálvin tér és a Kecskeméti utca kereszteződésétől kevesebb mint 100 méterre található helyen ötletesen dekorált belső térben fogyaszthatjuk el éltető kávénkat. az 52-ben esténként focimeccseket nézhetünk élőben egy korsó sör mellett, majd később beindul a buli is. Az 52-ben akadálymentes mosdó áll a vendégek rendelkezésére, melyet a pult mögött “hátul” találunk.

 

Info Café – Gönczy Pál utca 1.

info cafe kalvin ter route4u akadalymentes terkep

A képek magukért beszélnek: az ízlésesen, rengeteg apró részlettel gazdagítva felújított Info Café igazi kuriózum. Az egész környéken ez az egyetlen valóban, minden igényt kielégítően akadálymentes hely. És habár kávézót keresve tértünk be ide, örömmel tapasztaltuk, hogy ebédidőben menüt is felszolgálnak. Ha későbbi napszakban térünk be, Az ebéd és a kávénk elfogysztása után látogassunk ki a közeli Duna-partra vagy a Bálnához.

Kálvin tér – A Route4U csapata ismét közteret tesztelt

Kálvin tér akadálymentesség Route4U akadálymentes térkép

Budapest belvárosának egyik fontos közlekedési csomópontja a Kálvin tér.

A metrót is beleszámítva 8 irányban tudjuk elhagyni a teret. Azért fontos ezt megjegyezni, mert ez rengeteg átkelőt, járdaszegélyt és burkolatváltást jelent.

A felújítás és a tér

A 2013 nyarán befejezett felújítás során a teljes teret – minden átkelőt, szegélyt és burkolatot – az akadálymentességi elveknek megfelelően alakítottak ki. A bejárás során nem találtunk problémás pontot.

Lejutás a metróba

A Ráday utca felőli oldalon találjuk a nagy méretű, üvegfalú kabinnal szerelt felvonót, mely szerencsére működik is. A felszínről az aluljáró szintjére jutunk, ahonnan jobb kéz felé néhány tíz méterre található a második, már a 4-es metró peronszintjére közlekedő lift.

A 4-es metró – Kávin téren szintén megálló 3-assal ellentétben – minden megállója akadálymentes és lifttel ellátott.

Tömegközlekedés

A következő alacsonypadlós járatok állnak meg a téren: 9 és 115 busz, 83 trolibusz, 4-es metró. A 9 és 115 megállója a Corvin-negyed felé az Üllői út torkolatánál található. A téren 6 féle éjszakai járat áll meg: 909, 914, 914A, 950, 979, 979A

Étel-ital

Túlzás nélkül állítható, hogy a Kálvin tér könyezetében száznál is több étterem és kávézó várja vendégeit. Komoly probléma azonban, hogy ezen helyek döntő többségének még bejárata sem akadálymentes. A pezsgő éjszakai életéről és éttermeiről híres Ráday utcában 0, azaz nulla az akadálymentes éttermek száma. Sok helyen szerencsére találunk olyan teraszt, melyre nem vezet lépcső, azonban ez nem ok az örömre, főleg a tél közeledtével.

Kávézók tekintetében sem jobb a helyzet. Keresztül-kasul bejártuk az egész tér környékét, mérsékelt sikerrel. A felkutatott három, hangulatos kávézót és elhetőségüket blogbejegyzésben mutatjuk be.

WheelChallenge – Avagy hogyan segíthetsz járóként a mozgássérülteknek

wheelchallenge route4u kerekesszékes térkép

A Route4U csapata már régóta dolgozik a mozgáskorlátozottak helyzetén javító térképen, ami megmutatja azokat az utakat, amik könnyen használhatóak kerekesszékkel.

Az útvonaltervező mellett, az alkalmazás funkciói közé tartozik az akadálymentességi információk megjelenítése éttermekről, kávézókról, kocsmákról vagy akár középületekről, hogy azok mennyire használhatók kerekesszékkel..

Miben segíthetünk járóként?

A Route4U a napokban indított el egy  facebook-os játékot és a hozzá kapcsolódó online platformot, ahol pár perc alatt bárki valódi értéket teremthet. Bizonyára te is voltál már olyan helyzetben, hogy a megbeszéltnél korábban értél az étterembe, hogy a pincér csak nagy sokára hozta a kávédat, vagy éppen a barátod ment ki a sörért. Ezekben a szituációkban legtöbben  a telefonunk nyomkodásával ütjük el az időt. Most egy olyan lehetőséget kínálunk, amivel ezekben az “üres” percekben néhány gombnyomással  sokat tehetsz azért, hogy a városod mindenki számára jobb és élhetőbb hely legyen. Egyetlen egy kérdésre kell választ adnod: van-e lépcső, ami akadályozza a bejutást?

A válaszadás után add tovább a stafétát, hívd meg öt facebook ismerősödet, hogy vegyenek részt ők is a challenge-ben. Minél több emberhez jut el a játék, annál látványosabb változást érhetünk el.

Miért van erre szükség?

Milyen gyakran találkozol mozgáskorlátozottakkal kávézás, sörözés közben? Ugye, hogy nagyon ritkán fordul elő? Az egyik oka az, hogy nem rendelkezünk elég információval arról, hogy hova is lehet eljutni, bejutni kerekesszékkel. Kerekeszékkel közlekedők állítása szerint, a helyek akadálymentességére vonatkozó információk legalább annyira fontosak a számukra, mint maga az akadálymentesítés. Magyarország online térképén már több százezer hely adatai megtalálhatók, de a többségük esetében akadálymentességre vonatkozó információ nincs. De a Route4U új játékával ezen most könnyen változtathatunk.

Hogyan működik?

  1. A megjelenő listából válassz ki egy helyet (pl. ahol vagy, ami előtt éppen elhaladsz, stb)
  2. Nézd meg, hogy kerekesszékkel be lehet-e jutni oda
  3. A három szín valamelyikének kiválasztásával minősítsd a helyet
  4. Hívd ki 5 ismerősödet, akiknek 24 órán belül hozzád hasonlóan szintén minősíteniük kell egy-egy helyet a közelükben.
  5. Légy büszke magadra, mert valódi értéket teremtettél!

Hogyan vehetek részt a WheelChallenge-ben?

Egyszerű, kattints ide: route4u.org/wheelchallenge

Ha kész vagy, csatlakozz a Facebook csoportunkhoz is, ahol folyamatosan tájékoztatunk arról, hogy milyen városokban hogy terjed a játék, hány helyet minősítettek már a játékosok, illetve, hogy milyen más újdonságokat sütöttünk ki amivel közösen jobbá tehetjük a világot.

Hogyan láthatók az alacsonypadlós járatok a BKK Futár applikációban? Megmutatjuk!

bkk futár route4u akadálymentes térkép

maxresdefault

A harmadik busz megy el az orrunk előtt, de még mindig nem jött az áhított alacsonypadlós jármű?

A bizonytalanság megszűntethető, hiszen a BKK járműveit helymeghatározóval szerelték fel, így a Futár applikációban az érkezési időpontok biztos, hogy pontosan jelennek meg.

A Route4U tesztelése, terepbejárások, és a Magyar Turizmus Zrt.-vel közös szeptemberi rendezvényünk során többször előkerült a BKK Futár appja, és az, hogy a felhasználók sokszor nem találják az alkalmazásban egyébként (minden platformon) megtalálható akadálymentességi információkat.

Telepítés
A BKK Futár applikációt az operációs rendszerünknek megfelelő áruházból tudjuk ingyenesen letölteni.

Android-app-on-google-play iphone-app

 

 

Alacsonypadlós járművek

bkk futár route4u akadálymentes térképbkk futár route4u akadálymentes térképTelepítés után belépéskor érdemes engedélyezni a helyfelismerést, így minden alkalommalmegspórolunk egy lépést az útvonaltervezésnél, hiszen tudjni fogja a kiindulási címet.

A térképre ráközelítve színes körökkel jelezve láthatjuk a környezetünkben található megállókat.

A megállókra kattintva az ott megálló járatokat, és érkezési  idejüket láthatjuk. Vegyünk észre, hogy a járatok száma mellett az eszköz piktogramján egy apró kerekesszéket lehet, vagy nem lehet látni, annak megfelelően, hogy az adott eszköz alacsonypadlós-e, vagy sem.

Útvonaltervezés

bkk futár route4u akadálymentes térképbkk futár route4u akadálymentes térképAz térképen alul, középen találjuk az útvonaltervező funkciót. A kiindulási és érkezési helyen kívül lehetőségünk van a tervezési beállítások változtatására.

Itt állíthatjuk be, hogy csak alacsonypadlós járműveket mutasson nekünk az app, illetve olyan ínyencségeket is, mint hogy a legkevesebb átszállást, vagy a legrövidebb utat preferálja, illetve hogy mennyit szeretnénk maximum sétálni a megérkezésig.

Miután mindent beállítottunk, nyomjuk meg a “Tervezz!” gombot! A program több lehetőséget is felkínál (ha tud) preferenciáinknak megfelelően.

A Route4U fejlesztési tervei között szerepel a BKK Futár integrációja az applikációba, hogy egy-egy akadályementes helyre a járdák és átkelők mellett tömegközlekedés közben is problémamentesen juthatssunk el.

Kellemes utazást!

Tudod mi a különbség? 5 gyakori és különleges kerekesszék fajta

sport kerekesszék Route4U akadálymentes térkép

Jelen cikkünk azok számára íródott, akik nincsenek otthon a kerekesszékek témájában.

Első ránézésre egyformának tűnhetnek, azonban az egyes típusok funkció, méret és ár szerint is jelentősen elkülönülnek.

Az egyes változatok persze más és más tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek azt is meghatározzák, milyen feltételek mellett lehet velük problémamentesen közlekedni a városban vagy másutt.

1. A tolószék
Gyógyászati kerekesszékek, melyek önálló használatra alkalmatlanok. Főleg kórházakban, betegellátásban, és szinte mindig épületen belül, segítővel alkalmazzák őket.

2. Az aktív kerekesszék

Kerekesszék fajták Route4U online kerekesszékes útvonaltervező

Kézzel hajtott, általában kis méretű és súlyú székek, melyeknek gyakran enyhén befelé döntöttek a kerekei a könnyebb fordulás és nagyobb stabilitás érdekében. Háttámlájuk alacsony, hogy a hát szabadon mozoghasson. A szék magassága és az ülés gyakran állítható a nagyobb kényelem érdekében. Az aktív székekhez kapcsolható egy “handbike” toldalék, mely nevéhez hűen a kerékpárokéhoz hasonló tekerést (és haladást) tesz lehetővé, csak kézzel.

3. Az elektromos kerekesszék

elektromos kerekesszék Route4U online mozgássérült útvonaltervező

Az aktív székeknél robosztusabbak és jóval nehezebbek. Beépített motorjuknak és akkumulátoruknak köszönhetően sokáig, viszonylag gyorsan haladhatnak. A kartámaszok egyikén vezérlő található, mely kézzel, vagy akár fejjel is működtethető. Az elektromos kerekesszék súlypontja magasabban van, ezért kevésbé meredek lejtőn használhatók, mint az aktív székek. Kialakításuk miatt elektromos székkel csak alacsonyabb akadályokat, járdaszegélyeket lehetséges leküzeni.

4. Sportszékek

sport kerekesszék Route4U akadálymentes térkép

Az aktívan sportolóknak speciális székekre van szükségük, hiszen a hagyományos felépítésű eszközeik vagy széttörnének alattuk, vagy nagyon körülményes és megerőltető lenne bennük a mozgás. A kerekesszékes rögbihez például kifejezett monstrumokat – mintha “öklelővas” lenne rajtuk – használnak, míg maratonfutóink speciális hosszú távra tervezett handbike-okon suhanhatnak. A közeljövőben mi is bemutatunk ilyen speciális székekben küzdő sportolókat a Route4U blogon.

5. Fejlesztési irányok

automatikus exoskeletonok Route4U online mozgássérült útvonaltervező

A technológiai fejlődés a segédeszközök piacán is megmutatkozik. Az aktív székek egyre könnyebbek és néhány másodperc alatt szétszerelhetőek is lehetnek. Az elektromos székek akkumulátorai egyre hatékonyabbak és egyes típusokkal akár fel is lehet “egyenesedni”. Létezik már lépcsőmászásra alkalmas robotszék is. Viszonylag új, még kiforratlan irány az automatikus exoskeletonoké, melyekbe beülve a robotláb gombnyomásra felegyenesedik és sétál helyettünk, a parancsainkat követve.

Akadálymentes­-e a felújított Nyugati tér?

Route4U akadálymentes térkép mozgássérülteknek

A napokban adták át a belváros egyik legforgalmasabb csomópontjában az 1980 óta először újjáépített Nyugati teret.

Több növény, több pad, világosabb burkolat és keskenyebb lépcső került a térre. Elmentünk és megnéztük, milyen lett a felújítás akadálymentességi szempontból.

A Bajcsy­Zsilinszky út felől érkezve zökkenőmentes az átmenet a járda aszfaltja és a díszkő között. A tér maga sima felületű, nagy méretű elemekből álló burkolatot kapott, így biztosan zöld jelölést kap a Route4U applikációban. A megnövekedett méretű térszint szellős, az oszlopok és padok a mozgást nem zavarják. Mind a Teréz körút, mind a Jókai utca irányába szintben tudjuk elhagyni a teret.

Route4U akadálymentes térkép mozgássérülteknek

Véleményünk szerint azonban, érdemes lett volna a felújítás során a 4-es és a 6-os villamos felé vezető átkelő Teréz krt. felőli padka magasságát is lecsökkenteni a mostani néhány centiméterről.

A kerekesszékes közlekedés lehetőségeiben egyébként nem történt előrelépés a korábbi állapothoz képest, hiszen változatlanul nem lehet lejutni sem az aluljáróba, sem át a Bajcsy-Zsilinszky út túloldalára.

Route4U akadálymentes térkép mozgássérülteknek

Ez az áldatlan állapot talán hamarosan javulni fog: a főváros és a kerület ígéretett tett egy, a Bajcsyra kerülő gyalogátkelőhelyre, melyet minden bizonnyal akadálymentességi elveket szem előtt tartva fognak kialakítani.